Lopott MTZ traktorral és rönkcsipesszel furikázott, de elkapták

Két megye rendőrei közösen fogták el a traktorral furikázó kiskunmajsai férfit.
Lopott MTZ traktorral és rönkcsipesszel furikázott, de elkapták
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsa Rendőrőrse nyomozást folytat jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Ferenc 50 éves kiskunmajsai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. szeptember 9-én 21 órakor egy Kiskunmajsa, kígyóspusztai tanya mögötti területen hagyott, lezáratlan állapotú MTZ 82-es, fakitermelésre használatos csipesszel ellátott mezőgazdasági vontatóval ismeretlen helyre távozott a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül. mtz_erdeszeti traktor A rendőrök felvették a kapcsolatot a Mórahalmi Rendőrőrs állományában szolgálatot teljesítő ruzsai körzeti megbízottal, aki értesítette egyenruhásainkat 2014. szeptember 10-én 9 óra 30 perckor, hogy Ruzsa település egyik tanyáján megtalálta a keresett traktort. Kiskunmajsa Rendőrőrs nyomozói néhány percen belül megérkeztek a helyszínre, ahol elfogták H. Ferencet, és a traktort is lefoglalták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, gyanúsítotti kihallgatását követően szabadlábon védekezhet. (police.hu) erdomezolike