Konferencia és gyakorlat az erdőtüzek megelőzésének jegyében

Országos erdőtűz-védelmi konferenciát és szituációs erdőtűz oltási gyakorlatot szervezett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság július 2-án a Nógrád megyei Szécsényben és Tábpusztán.
Konferencia és gyakorlat az erdőtüzek megelőzésének jegyében
Nógrád megye természeti és civilizációs veszélyeztetettsége eltér az országos átlagtól, a második legtöbb erdő itt van hazánkban. A természet erőivel és a modern technikai vívmányok jelentette kockázatokkal szembeni harc széleskörű társadalmi összefogást követel meg. Az érintett hatóságok és gazdálkodó szervezetek kiemelt feladata a megelőzés, így a ma megtartott erdőtűzvédelmi konferenciát, majd az ezt követő gyakorlatot ennek jegyében szervezték meg. Először az erdőtüzek védelmének témakörére felépített konferenciát tartották meg Szécsény Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében. A rendezvényt Bérczi László tűzoltó dandártábornok nyitotta meg, aki kiemelte, hogy nagyon fontos a szabadtéri tüzek hatékony megelőzése, az eddig végzett munka sikerességét jelzi, hogy tavaly és az idén is jelentős mértékben csökkent a szabadtéri tüzek száma. Elmondta, hogy a tüzek a legnagyobb kárt az erdőkben teszik, ha ugyanis megsemmisül az erdő, akkor több évtizednek kell eltelnie, mire helyreáll a tűz előtti természeti állapot.

erdotuz1

A tábornok megnyitóját követően Szemerády Zoltán tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályvezetője tartott előadást a Nógrád megyére jellemző sajátosságokról, az önkéntesek igénybevételének lehetőségeiről, valamint az erdőtüzek megelőzését célzó hatósági feladatokról. A konferencia második napirendi pontjának értelmében Barta-Vámos László tűzoltó őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzvédelmi Főosztályának kiemelt főreferense mutatta be az Országos Tűzmegelőzési Bizottság feladatait és eddig elért eredményeit, majd Szabados László tűzoltó alezredes, szintén a főigazgatóság tűzvédelmi főosztályának munkatársa beszélt a szabadtéri tüzek megelőzéséről és ismertette az országos adatokat. A negyedik napirendi pont keretében Szabó Szilárd, a Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának igazgatója tartott előadást „Erdészeti igazgatóság, mint hatóság” címmel, majd Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettese ismertette az erdőgazdálkodók tűzmegelőzési felelősségeit.

erdotuz3

A konferencián elhangzott, hogy a tüzek miatt a nemzeti vagyonban keletkező károk mértéke leghatékonyabban a tűzmegelőzési tevékenység révén csökkenthető. Amennyiben a tűzmegelőzés érdekében folytatott propaganda sikeres és hatékony, az több milliárdos megtakarítást jelent a nemzetgazdaságnak, így az egész országnak. Az eredményes tájékoztató-tevékenységhez országos és regionális összefogásra van szükség, amelyben a tüzek megelőzésében és a tűzoltásban jártas állami szerveknek, a mezőgazdaságban dolgozóknak, az erdészetek és a vadgazdálkodás képviselőinek, a tűzvédelmi szolgáltató vállalkozásoknak, valamint a médiának egyaránt fontos szerepe van – hangzott el. Azok az adatok és információk, amelyeket a különböző szakterületek által a koordinációs testületbe delegált szakemberek szolgáltatnak, nemcsak az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) tájékoztatási tevékenységét segítik, hanem a napi tűzmegelőzési munka során közvetlenül is hatékonyan felhasználhatóak – erről ismét az országos tűzoltósági főfelügyelő beszélt, de ezúttal már a nap rendezvényeit összegző sajtótájékoztatón. erdotuz2 Mindezek után a Varsány külterületén található Tábpuszta – Tábi-tó feletti erdős területen országos szituációs gyakorlat vette kezdetét, amelyen Nógrád megye hivatásos tűzoltó egységei, önkéntes tűzoltó egyesületei és a Palóc Mentőcsoport vettek részt. A gyakorlat forgatókönyve szerint nagy kiterjedésű erdőtűz pusztított az érintett területen és egy táborozó csoport több tagja a veszélyeztetett területen rekedt. A salgótarjáni, balassagyarmati, pásztói, berceli, rétsági és a szécsényi tűzoltók, valamint a három önkéntes tűzoltó egyesület tagjai közös munkával fékezték meg a ,,tüzet", míg a Palóc Mentőcsoport tagjai felkutatták az eltűnt táborozókat és kimentették a területen rekedt sérülteket. A terület felderítését légi felderítő eszköz, pilóta nélküli robotrepülőgép (drón) is segítette, amelyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság biztosított. A ,,sérülteket" az Országos Mentőszolgálat esetkocsijának személyzete látta el és szállította kórházba, természetesen gyakorlatról lévén szó, csak képletesen. A tűzoltás irányításába az Ipoly Erdő Zrt. szakembereit is bevonták. A Nógrád megyében megtartott országos szituációs erdőtűzoltási gyakorlatot Bérczi László megfelelőre értékelte, záró beszédében hangsúlyozta, hogy mind a katasztrófavédelem, mind az erdészetek közös célnak tekintik a hatékony tűzmegelőzést. A bekövetkezett tűzesetek felszámolása összehangolt irányítói és beavatkozói tevékenységet igényel, ezért kiemelt jelentőségű volt a mai konferencia és az ezt követő erdőtűzoltási gyakorlat is. (Forrás: BM OKF - Képeket készítette: Angyal Tibor tű. alezredes, Salgótarjáni KvK és Angyal Eszter tű. zászlós, NMKI) erdomezolike