Két fakitermelőre is rádőlt a fa a Rábaközben, életüket veszítették

Favágás közben halt meg két férfi a napokban két rábaközi községben. A kidőlő fa okozta vesztüket.
Két fakitermelőre is rádőlt a fa a Rábaközben, életüket veszítették
Kónyban egy hatvanas éveiben járó férfi halt meg. Ő az úgynevezett „Hanyszélen", a határra dőlő kertek végében akart egy akácfát kivágni. A helyszínen, a learatott kukoricaföldön orvosi gumikesztyűk és keréknyomok emlékeztetnek a tragédiára. És a hosszában elrepedt fatörzs. Jól látszik, hogy a belseje korhadt volt. Emiatt nem úgy dőlt ki, ahogy azt eltervezték. B. Jenő gyakorlott favágó volt, munkahelye az egyik szomszédos község fatelepén volt. Az elrepedt és felvágódó törzs olyan súlyos fej- és mellkassérüléseket okozott nála, hogy nem lehetett megmenteni az életét. Érkezett hozzá mentőautó és mentőhelikopter is, sajnos hiába. Őt unokái is siratják. Rábaszentmihályon a Rába mellett, Mérges közelében, a hullámtérben dolgozott egy csoport. P. Vilmos baráti segítségként volt jelen a munkánál. Az 54 éves férfi nem tudott a dőlő fa elől kitérni. Felesége, hétéves kislánya és felnőtt fia gyászolja. Győrben dolgozott és barátságos, jóravaló emberként jellemzik a falubeliek, akiket megdöbbentett a tragédia. favago_halal_rabakoz A Kisalföld megkereste a megyei rendőr-főkapitányságot is a történtekkel kapcsolatban. A sajtóosztálytól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a rábaszentmihályi eset kapcsán foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. A kónyi tragédia körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják. A vizsgálatokról nem közöltek részleteket.

Óvintézkedések favágáshoz

Megkérdeztünk egy szakembert, aki harminc éve jár fát vágni az erdőre, mire kell figyelni munka közben. Elmondta: a fa törzsének környékét alaposan ki kell tisztítani, hogy ne akadályozza semmi a munkát. Ellenőrizni kell, hogy nincs-e törött ág a fán. Vágás közben a fa kétszeres hosszán belül senki nem tartózkodhat, csak a fűrészes. Elengedhetetlen a megfelelő fűrész és a védőfelszerelés. Meg kell határozni a dőlés irányát, számításba véve a szélirányt. A korhadásról árulkodhat a fatörzs elszíneződése és puhább állaga. (Kisalföld)