Hallgatóját gyászolja a soproni Erdőmérnöki Kar

Tragikus hirtelenséggel, szeptember 29-én elhunyt Rakonczai Péter, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának vadgazda mérnök hallgatója. Temetése október 11-én volt, emlékére 12-én gyászszakestélyt rendeznek az Egyetemi Ifjúsági Házban. Az intézmény honlapjára felkerült nekrológ alább olvasható.
Hallgatóját gyászolja a soproni Erdőmérnöki Kar
„S ha az, ki elment közülünk, Eszedbe jut megint, Köszönts reá „Jó szerencsét” Bányász szokás szerint, Bányász szokás szerint” Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy Firmánk, Barátunk és Hallgatótársunk Rakonczai Péter a. Csak hagyd abba vadgazdamérnök hallgató 2017. szeptember 29-én tragikus hirtelenséggel eltávozott az égi sörmezőkre. Temetése 2017. október 11-én, szerdán, 11 órakor lesz Kecskeméten, a Barátok temploma alkápolnájában. A gyászszakestély 2017. október 12-én, csütörtökön, 19 órakor kerül sor az Egyetemi Ifjúsági Házban. gyasz

Hogy mit jelentett nekünk Peti, elmondani is nehéz. Többünk Firmája volt és az is marad örökre. De talán legtöbbünknek Barátja volt. Soha nem felejtjük el igaz vadászhoz méltó viselkedését és életvitelét. Ha tehette, mindig kint volt a határban. Soha nem felejtem el az együtt eltöltött márciusi szalonkahúzásokat vagy a szeptemberi szarvasbőgéseket. Úgy érzem jövőre már nem lesz ugyan az kimenni az együtt felfedezett leshelyünkre. Soha nem felejtem el azt, hogy amikor felkértelek Firmámnak, akkor annyit mondtál, hogy úgy válasszak Firmát, hogy az a sírig a Firmám lesz. Kedves Péter, remélem Te még utána is a Firmám leszel, és ha egyszer újra találkozunk, megint baráti kézszorítással köszöntjük egymást. Kedves Péter! Búcsúzik most tőled másik két balekod is. Búcsúzik Tőled a 2009-es erdész évfolyam, balekévfolyamod a 2012-es évfolyam, a Selmeci Társaság, a Soproni Egyetemisták Vadászkürt Egyesülete, és búcsúzik Tőled minden barátod is, akiket itt, Sopronban ismertél meg. Csak az hal meg igazán, akit elfelednek. Ígérem, Téged soha nem feledünk el! Kedves Péter! Drága Barátom! A vadászat véget ért, nyugodj békében! Jó szerencsét! Üdv az Erdésznek! Soós Norbert a. Hordó (Soproni Egyetem - Erdőmérnöki Kar)