Ha kevés a fűrészes, toldd meg egy Vimekkel - Mecseki gyérítésben bizonyítottak a svéd erdészeti gépek (+VIDEÓ)

A Mecsekben már ősszel első fecskeként kezdte meg a munkát egy VIMEK 404 T6 gyérítési harvester, valamint egy hasonló méretű, 610-es forwarder, amit a forgalmazó Technitrade Kft. jóvoltából az EM-FA Profi Kft. próbálhatott ki. Kíváncsiak voltunk, hogyan muzsikál a hazai erdőkben a Sopronban már látott „apróság”, és elsőre nem csalódtunk: egy valóban jó alternatívát láttunk a fogyatkozó brigádok kiváltására.
Ha kevés a fűrészes, toldd meg egy Vimekkel - Mecseki gyérítésben bizonyítottak a svéd erdészeti gépek (+VIDEÓ)
„A Mecsekben vagyunk, Kisvaszar település közelében végzünk törzskiválasztó gyérítést, méghozzá ebben az erdőben az utolsót, ami feszegeti a gép határait. Ennek ellenére jól működik, teszi a dolgát" - mondta el az Erdő-Mező kérdésére Illés László, a fakitermelő vállalkozás ügyvezetője, utalva arra, hogy a VIMEK gyérítési harvestert a gyártó és a forgalmazó is hivatalosan ennél kisebb állományokba ajánlja, papíron 30 centiméter átmérőig lehet alkalmazni. A kényszer azonban nagy úr, és ezt az erdőn dolgozók jól tudják. Évek óta megfigyelhető az ágazatban a munkaerőhiány, ami egyre nagyobb problémát jelent. Ez pedig a gyérítésekben még hangsúlyosabban jelentkezik. Ezeket a munkákat ráadásul nehezen vagy sok esetben nem is lehet nagy méretű harvesterekkel és forwarderekkel elvégezni. A hozzájuk képest viszont jelentősen kisebb méretű és teljesítményű VIMEK erdészeti gépek egy egész brigádot kiválthatnak. „Alig van olyan ember, aki gyérítésben dolgozna, miközben nagy erdészeti gépekből viszonylag sok működik az ország erdeiben. A kisebb eszközökben ugyanakkor jelentős lemaradást látunk” - fogalmazott ifjabb Veress László, a hazai forgalmazó projektmenedzsere. A Technitrade Kft.-nél ezért tűzték ki célul, hogy a magyar vállalkozókkal is megismertetik az északabbra már egyre gyakoribb technológiát.

Folyamatos fejlődés a gyérítési harvestereknél

A VIMEK 404 T6 harvester ősszel a számára nehéz terepen is bizonyított, ráadásul a fogyasztása is 5 liter alatt volt üzemóránként. Mindez a minőségi alkatrészeknek, komponenseknek is köszönhető, amelyek nemcsak hatékonnyá, de megbízhatóvá is teszik a gépet. created by dji camera „Ennek a harvesternek létezik már az újabb típusa is, ami SE jelzést kapott. Nincsen jelentős különbség, első sorban a teljesítmény nagyobb, ami 60-ról 67 lóerőre emelkedett. A hivatalos gyári ajánlás szerint 30 centiméter átmérőig hatékony a gép, ami véleményem szerint a maximum, inkább 22-24 centiméterig dolgozik igazán hatékonyan a gép. Efölött a gazdaságosság biztosan csökkenni fog" - magyarázta a szakember. A döntőfej jellemzően KETO, ám friss, decemberi információ, hogy a VIMEK emellett már a NISULA Forest fejlesztésével is ajánlani tudja gépeit. Ezzel újabb alternatívát kínálnak a vásárlóiknak, növelve a harvester felhasználhatósági területét: a 325H típus ugyanis az energiaerdők betakarítására lehet kiváló eszköz. A svéd Mowi 2046-os daru maximális kinyúlása 4,6 méter. A gépet egy 2,2 literes, négy hengeres, közös nyomócsöves befecskendezésű CAT motor hajtja. Jól látszik tehát, hogy a gépet valóban minőségi alkatrészekből állították össze, aminek köszönhetően a magyar forgalmazó szerint időtálló „társat” kapnak a megrendelők.

Mozgékony, fürge, de figyelni kell rá

Illés László a gépben eltöltött üzemórák után elismerően szólt a VIMEK gyérítési harvesteréről, aminek egyik legnagyobb előnye, hogy kicsi a géptest, így könnyen mozog az állományban. „Itt nemcsak a soros, ültetett területekre kell gondolni, hanem egy őshonos fafajokból álló erdőre is, amiben például most dolgozunk" - fogalmazott a szakember, aki a gép irányítását végzi. Mint mondta, harvesteres tapasztalatokkal hamar rá lehet érezni a VIMEK fakitermelő gépre, három-négy nap alatt ráállt a keze, aminek köszönhetően jelentősen nőtt a hatékonyság. created by dji camera A kis önsúly és a csupán négy kerék ugyanakkor a nagyobb gépekhez képest borulékonyabbá teszi a VIMEK harvestert, így lejtős terepen valamivel nehezebb vele dolgozni, ami a termelékenységre is negatívan kihathat. Az tehát látszik, hogy a VIMEK gyérítési harvestere nagyon jó szolgálatot tehet a magyar erdőkben, hiszen az egyre súlyosabb munkaerőhiányra választ ad, ám nagy hatékonyság csak szakszerű használat mellett, és a gyártó által is javasolt állománynagyságban érhető el. Akkor viszont kiváló választásnak bizonyul - méghozzá a fentebb már említett, kedvező fogyasztás mellett.

Két gép, egy komplex technológia

A Mecsekben szintén felzúgó, 5 tonnás VIMEK 610 SE forwarder sok szempontból hasonlít a gyártó harvesterére, ám eggyel több szivattyúval és nagyobb vonóerővel rendelkezik. A megbízható BOSCH Rexroth hidrosztatikus sebességváltó, a szintén 2,2 literes CAT motor a hatékony munkát és a megbízhatóságot szavatolja az alig 2 méter széles eszköz esetében. created by dji camera „A kabin, a motor a két gép esetében azonos, a darunál viszont nagyobb a kinyúlás, 5,2 méter, ráadásul van egy 135cm-el hosszabb, gémtoldatos verzió is. Az alap koncepció, hogy a harvester dönti a fát, majd érkezik a forwarder, ami gyakorlatilag ugyanazon a nyomon ki tudja hordani az anyagot.” Ezzel pedig jelentősen növekszik a hatékonyság egy brigádhoz képest, miközben a taposási kár is minimális. A VIMEK gyérítési harvestere és forwardere ősszel tehát jól vizsgázott a magyar erdőkben, és a Technitrade Kft. részéről nincsen akadálya annak, hogy elterjedjenek hazánkban. Ehhez pedig minden segítséget megadnak, a gépeket előzetes egyeztetés után ki is lehet próbálni. created by dji camera

Érdeklődjön a VIMEK gyérítési gépekről az alábbi elérhetőségeken:

Technitrade Kft. www.technitrade.hu info@technitrade.hu +36 20 256 3334 1037 Budapest, Királylaki út 124. (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online)