Fásítással kötik meg a homokot az Alföldön

Az országban jelentős erdőtelepítés történik ezekben a hónapokban, 25 ezer hektárnyi növényt ültetnek el. A 10 ezer lélekszámnál kisebb települések Településfásítási Program keretében facsemetékkel gazdagodtak. Csütörtökön, Bócsán 30 kis fa került földbe - írja a BAON.
Fásítással kötik meg a homokot az Alföldön
Közös munka hozott össze csütörtökön egy kormánypolitikust, egy polgármestert, egy megyei közgyűlési tagot, egy lelkészt és egy erdészeti igazgatót. Bócsán csütörtök délelőtt 30 fát ültettek el, ebből a felsorolt személyek egy fát helyeztek el, a közelmúltban épített evangélikus templom kertjében. A többi növény megfelelő helyre kerülését már egy szakavatott csapat végezte. Bócsa, akárcsak sok száz hazai kis település, szintén benevezett a Településfásítási Programba, és 10 közönséges nyírt, 8 amerikai hársat és 12 platánfát nyert - értesült a Bács-Kiskun megyei hírportál. Ebből 16-ot az evangélikus templom kertjében, a többit a játszótéren ültettek el. Ünnepséget is rendeztek ennek a tiszteletére, amelyen Szőke-Tóth Mihály polgármester ecsetelte a falu környezettudatos fejlődését. Lenkei Róbert, a megyei közgyűlés tagja átvéve a szót a klímavédelem fontosságát hangsúlyozta, majd a kormány egyik tagja következett.

Egyszerre nyer az ember, a közösség és a természet

– Sikeres a magyar kormány településfásítási programja, mert olyan közösségkovácsoló projekt fut, amelyben közel ötszáz település szépítette, gyarapította a környezetét. A kiskunsági homokon ez különösen nagy kihívás – ezt dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondta. Majd rátért arra, hogy a jövőben olyan vidékfejlesztési programokat indítanak, amelyek a mezőgazdaságból élőket teszik nyertessé. Fejlesztéseket, környezettudatos beruházásokat finanszíroz a kormány úgy, hogy egyszerre legyen nyertese az ember, a közösség és a természet. Megemlítette, hogy az országos fásítási program keretében 25 ezer hektárnyi erdőtelepítésbe fogtak a gazdálkodók. Az Alföldön történelmi okok miatt is fásítani kell. A Trianoni béke következtében az erdők 85 százalékát vesztette el az ország. Emellett a térségben meg is kell kötni a homokot. De nem csak kint a határban, hanem a településeken is fásítani kell - írja a Bács-Kiskun megyei hírportál. nyirfa-728661_640

Újabb 24 ezer csemetére lehet pályázni

Bács-Kiskun 21 másik településén is indult ültetési program. Az államtitkár kiemelte, hogy a következő hónapban újabb egymilliárd forintot szánnak fatelepítésre a projekt folytatása keretében. Az eddig elültetett 12 ezer mellé 24 ezer újabb csemetére lehet majd pályázni. A beszédeket ünnepségzáró áldás követte, amelyet László Lajos evangélikus lelkész mondott el. A rendezvényen az erdész szakmát a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója, Sulyok Ferenc képviselte. A program utolsó eseménye a fák elültetése volt. Az első növényt dr. Feldman Zsolt, Szőke Tóth Mihály, Lenkei Róbert, László Lajos és Sulyok Ferenc ültette el. (BAON)