Fabatka - Bemutatták Sopronban a fából készült éremkülönlegességet

Telt házas rendezvényen mutatták be a FABATKA nevű fából készült éremkülönlegességet, amelyet a Magyar Pénzverő Zrt. Soltra E. Tamás szobrász- és éremművész terve alapján készített.
Fabatka - Bemutatták Sopronban a fából készült éremkülönlegességet
Az érem soproni bemutatóját Dr. Alpár Tibor, a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki Faanyagtudományi és Művészeti Karának dékánja nyitotta meg. Először az alkotóművész kiemelkedő munkásságát ismertette, akinek gazdag életművét számos rangos nemzetközi és hazai elismeréssel díjazták. Soltra E. Tamás 1994 óta a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar (ma már Simonyi Károly Kar) Alkalmazott Művészeti Intézetének egyetemi docense.

fabatka

Dr. Alpár Tibor, a Fabatka érem jelentőségéről többek között a következőket mondta:
„A batka a valaha is forgalomban volt pénznemek közül a legkisebb értékűek közé tartozik. Az aprópénz Sziléziában és Csehországban volt honos, és hazánkban a XVI. század első felében használták. Olyan keveset ért, hogy három-négy batkáért adtak egy krajcárt. A szólásból adódóan, hogy valami nem ér egy fabatkát sem, csak tovább csökkent a batka értéke. Ez az új fabatka számunkra azonban nagyon is sokat jelent! Először is, mert nagyszerű kollégánk, az Alkalmazott Művészeti Intézetünk egyik legjelentősebb oktatója, Soltra E. Tamás készítette. Kiváló oktatóként kezei között hallgatói hasonlóan formálódtak, mint az anyag, amelyből a csodálatos szobrai, plasztikái és érmei készülnek. Másodszor azért, mert karunk elhivatott a fa és annak feldolgozása iránt, lévén az egyetlen felsőoktatási kar, ahol immár 55 éve folytatunk faipari mérnökképzést. A fabatka anyagát, a körtefát a művész gondosan választotta ki a különleges érme alapanyagául. A körtefa a magyar ember számára szimbolikus jelentőséggel bír. Gondoljunk csak a népmesék világára, vagy Petőfi körtefájára. Harmadszor azért fontos számunkra, mert a mai, pénz uralta világban, ez egy felüdítő fricska, hiszen egy természetből való, mindig megújuló anyagból készül, az alkotó természet ereje iránti alázatát közvetíti, valami emberit nyújt, és …figyelmeztet!”
A Fabatka különlegességét jól jelzi, hogy a rendezvény alkalmával a Magyar Pénzverő Zrt.-től megrendelt teljes ligneumi készlet elfogyott. (nymepress.hu) erdomezolike