Erdészeti konferenciára hív a Jobbik

Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője és a Mezőgazdasági bizottság alelnöke tavaly útjának indított egy konferenciasorozatot, amelynek lényege, hogy a hazai agrárium legfontosabb ágazatainak képviselőivel egyeztetést folytasson az őket érintő kérdésekről. Ennek a sorozatnak a következő állomása egy erdészeti konferencia, amely a készülő erdőgazdálkodási törvényről szólna.
Erdészeti konferenciára hív a Jobbik
A "Hallgassuk meg egymást" elnevezésű konferenciasorozat soron következő erdészeti szakmai találkozója október 27-én 16 órától az Országgyűlés Irodaházában, a II-es konferenciateremben lesz. (1358 Budapest, Széchenyi rakpart 19.) A rendezvény házigazdája Magyar Zoltán, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának jobbikos alelnöke. "A konferencia célja többes. Szeretnénk, ha a terület érintettjei összefogva, együtt találnák meg az ágazat problémáinak megoldási lehetőségeit. Ugyanakkor garantáljuk, hogy a feltárt hiányosságok haladéktalanul az Országgyűlés elé kerülnek" - fogalmaz meghívójában a képviselő. "Várjuk minden olyan, az erdőgazdálkodásban érintett személy jelentkezését, aki szívesen megosztaná velünk tapasztalatait, felvetéseit, mellyel elősegíthetjük az ágazat számára megfelelő új erdőgazdálkodási törvény megalkotását, amelynek tervezetét már láthattuk" - fogalmazott Nunkovics Tibor, a jobbikos képviselő szakmai asszisztense. Regisztráció: Nunkovics Tibor nunkovics.tibor@jobbik.hu +36-70-699-22-38 jobbik_erdokonf_1 jobbik_erdokonf_2 (Jobbik Magyarországért Mozgalom) erdomezolike