Zéno napja
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Csendes József, a Heves Megyei Kormányhivatal erdészeti osztályának vezetője 2022. október 19-én, tragikus hirtelenséggel 61 éves korában elhunyt - adta hírül a szomorú hírt a Heves Megyei Kormányhivatal.
Csendes József okleveles erdőmérnökként végzett Sopronban és több mint harminc évet töltött a köz szolgálatában. Dolgozott az Erdőkövesdi Erdészetnél, az Egri Erdőfelügyelőség Balassagyarmati Osztályán, az Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóságán, majd a Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál. A változó munkahely-megnevezés, struktúra és beosztás mellett tevékenységét azonos elhivatottsággal végezte.
Kiemelkedő szerepe volt 2011-ben a Heves Megyei Kormányhivatal létrehozása során az agrár-erdészeti igazgatási szervezetrendszer helyi szintű kialakításában és jelenleg is eredményes működtetésében.
Csendes József erdészeti osztályvezetői munkája során egy rendkívül speciális ágazatban sikeresen szólította meg a fiatalabb generációt, bemutatva az erdészeti munka szépségét a közszolgálati keretek között is. Vezetőként részt vett több erdészeti jogszabály tervezetének véleményezésében, előadóként pedig szakmai rendezvényeken.
Tagja volt az Országos Erdészeti Egyesületnek, ahol négy cikluson keresztül küldöttként képviselte az Egri Helyi Csoportot. Elkötelezett tagja volt a természetközeli erdőgazdálkodás megismertetésére és népszerűsítésére alakult Pro Silva Hungaria Egyesületnek.
Az erdő és a természet megismerésének, megismertetésének igénye mellett a lovak szerelmese volt, megrögzött könyvgyűjtő, foglalkozott szülőfaluja, Bükkzsérc népművészeti, képzőművészeti és néptánc kincsének őrzésével, másokkal való megismertetésével is.
A Heves Megyei Kormányhivatal munkatársai megrendüléssel búcsúznak szeretett kollégájuktól.