Egy erdészeti szaktolmács blogja - Bemutatkozás

Ki vagyok, miről fog szólni ez a blog? A nevem Hasulyó Péter, 2012. júniusában végeztem a Nyugat-magyarországi Egyetemen okleveles erdőmérnökként. Kicsi gyermekkorom óta tanulok, és használok idegen nyelveket, főként az angolt és a németet. Az egyetemen, illetve később a szakmában töltött évek alatt mindkét általam használt idegen nyelv erdészeti, vadászati, természetvédelmi szakmai szókincsét sikerült elsajátítanom, és immár több, mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezem tolmácsolással és fordítással kapcsolatban.
Egy erdészeti szaktolmács blogja - Bemutatkozás
Az egyetemről kikerülve felvételt nyertem az egyik dunántúli állami erdőgazdasághoz előbb gyakornoki, majd kereskedelmi előadói pozícióba. Mivel azonban egyre több magán megrendelésem érkezett, illetve úgy láttam, hogy Magyarországon a tanult szakmámhoz kapcsolódóan igény mutatkozik szakfordításra, szaktolmácsolásra és nemzetközi áruközvetítésre, így előbb mellékállásban, majd 2015. augusztusától főállásban végzem az említett tevékenységeket. Ezen a blogon hetente-kéthetente frissülő tartalommal szeretném bemutatni, hogy milyen a természetgazdálkodási szolgáltatások ezen speciális szakterületének helyzete, illetve, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy fiatal vállalkozónak napjainkban, aki úgy döntött, hogy kiváló nyelvtudása ellenére nem hajlandó elhagyni szülőhazáját, hanem Magyarországon kíván boldogulni. A kezdetek: 2013-tól hivatalosan végzem a tevékenységemet adószámos magánszemélyként, azaz számlaképes vagyok. Ekkortól üzemel a honlapom (www.hasulyopeter.hu), illetve ekkor indítottam el a Facebook-on a vállalkozásom oldalát is. Itt időnként publikálok egy-egy bejegyzést erdészettel, illetve tolmácsolással kapcsolatban, valamint ehhez kapcsolódó tartalmakat osztok meg. A későbbiekben a blogon szakmai érdekességek mellett a vállalkozás alapításával kapcsolatos tapasztalatokat is szeretném megosztani a kedves olvasókkal. A blogot így részben Önöknek írom, részben pedig magamnak, mert 10-20 év múlva bizonyára nosztalgiával telt szívvel és - vagy a nevetéstől, vagy az emlékektől - könnyes szemmel fogom e sorokat olvasni. Jelenleg hivatalosan álláskereső vagyok, mert úgy gondoltam, hogy az elmúlt években befizetett adómból Állam Bácsi igazán visszaadhatna egy kicsit. A továbbiakban a könyvelőmmel egyeztetve az egyéni vállalkozói státuszt fogom választani, illetve a KATA adózást. Ám ezek rejtelmeiről majd később. Tartsanak hát velem, járjuk be együtt a hazai erdészeti vállalkozások rengetegét! hasulyo_peter     Hasulyó Péter okleveles erdőmérnök, tolmács   Erdészeti szaktolmács blog >>>