Borovics Attila: nem az erdőtelepítések felelősek a homokhátsági területek elsivatagosodásáért

Nem az erdőtelepítések felelősek a homokhátsági területek elsivatagosodásáért. A kutatók szerint a folyamat sokkal inkább a változó klimatikus viszonyok számlájára írható, de az elmúlt évtizedekben sokszorosára nőtt rétegvíz-kitermelés is sokat rontott a helyzeten.

h i r d e t é s

Nem az erdők okozzák a Homokhátság talajvízszintjének folyamatos csökkenését. Ezt támasztják alá a tudományos kutatások, és a jelenleg is zajló korszerű monitoring mérések eredményei is – mutatott rá lapunk megkeresésére Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója. A szakember szerint az eddig összegyűjtött adatok alapján kijelenthető, hogy a talajvízszint süllyedése nem kizárólag a Homokhátság területére, hanem az Alföld egészére jellemző folyamat, amely ugyanúgy megfigyelhető az erdősültebb jászsági mintaterületen, mint a kisebb erdősültséggel jellemezhető nagykunsági vagy hortobágyi részeken. A föld alatti sivatagok létrejötte – a sajtóban korábban megjelent állításokkal szemben – nem az elhibázott erdőtelepítéseknek, sokkal inkább a növekvő csapadékhiánynak, és az egyre magasabb hőmérséklet okozta párolgásnak tudható be. Emellett a szél szárító hatását, a homoktalajok fizikai sajátosságait és a vízkitermelések hatásait sem lehet figyelmen kívül hagyni. – Ez utóbbi csak az 1960-as évektől az 1990-es évek elejéig a többszörösére nőtt. A földgázkészletek feltárása érdekében végrehajtott kutatófúrások okozta vízzáróréteg-áttörések hatása pedig alig ismert – hívta fel a figyelmet az igazgató. Annak hátterében tehát, hogy mi vezetett az Alföld, illetve a Homokhátság vízháztartásának felborulásához, számos tényező áll. A korábbi kutatási eredmények szerint a talajvízszint-csökkenésért mintegy felerészben az időjárási tényezők felelnek, 25 százalékot tesz ki a rétegvíz-kitermelés, hat százalék pedig a talajvíz-kitermelésre fogható. A területhasználatban bekövetkezett változások aránya mindössze 10 százalék. Ez utóbbi kategóriába az erdőtelepítésen túl más mezőgazdasági tevékenységek is beletartoznak. erdo_homokhatsag_borovics_attila_1

Számos tudós az erdőterületek növekedése helyett a XV. századtól kezdődő erdőirtásokat hozza összefüggésbe a talajvízszint krónikus változásával. Ahogyan csökkent az Alföldön erdővel borított terület nagysága, azzal együtt a vízkörforgásban fontos szerepet játszó területi párolgás is mérséklődött, a hasznosítható vízkészlet nagysága pedig jelentősen visszaesett. A szakember szerint az eredeti őshonos erdők visszatelepítésére már nincs lehetőség, hiszen a kocsányos tölgy és a hazai nyárfák vízigénye magas, a lehulló csapadék mellett a talajvízre is szükségük van a fejlődéshez. – A gazdálkodók azért kényszerülnek nem őshonos akác és fenyő telepítésére, mivel ezek jóval kevesebb vizet igényelnek – mutatott rá Borovics Attila. A szárazságtűrő fafajok hektáronként 180-280 mm közötti vizet használnak fel évente, ami hozzávetőlegesen megegyezik a kukorica és a búza vízigényével, a vízvisszatartó szerepük pedig jelentősnek mondható. Az erdőtelepítéseknek tehát összességében pozitív környezeti hatásuk van, nem beszélve arról, hogy számos állatfajnak élőhelyet biztosítanak. – A víz a térség gazdálkodásában egyre inkább korlátozó tényezőként fog megjelenni, ezért úgy kell rá tekintenünk, mint egy kimeríthető természeti erőforrásra. A talajvíz fenntartható hasznosítását tehát több oldalról, és az emberi tevékenységeket is figyelembe véve kell kialakítani – jegyezte meg az intézet igazgatója. Majd hozzátette: az erdőgazdálkodás ebben csak az egyik szereplő a sok közül, amely összhatását tekintve azonban inkább kedvezőnek tekinthető. (Magyar Nemzet - Fotó: Dr. Borovics Attila)