Bakó Norbert dobogóra állna a STIHL ifjúsági fakitermelő VB-n

A világ legerősebb és legférfiasabb sportolói találkoznak jövő héten Tirolban, St. Johannban a STIHL Timbersports Champions Trophyn. A sportfavágó világverseny előtt egy nappal pedig a világ nyolc legjobb ifjúsági versenyzője mérkőzik meg egymással, közöttük lesz a magyar Bakó Norbert is, aki tavaly, ugyanezen az eseményen ezüstérmes lett. Ezzel az eredménnyel az idén is elégedett lenne.
Bakó Norbert dobogóra állna a STIHL ifjúsági fakitermelő VB-n
Nagyfokú technikai tudás, erő, precizitás, gyorsaság – ez mind szükséges ahhoz, ha valaki a világ legjobb sportfavágói közé akar tartozni. Nem véletlenül az egyik legnépszerűbb versenyszéria a STIHL Timbersports nemzetközi sportfavágó sorozata, hiszen igazi Góliátok feszülnek egymásnak, miközben alig egy perc alatt képesek darabokra szedni egy hatalmas farönköt. A nemzetközi sorozat létrejötte a STIHL nevéhez fűződik, a cég ugyanis hangsúlyozni akarta technikai gépeinek hatalmas erejét, de az ehhez párosuló biztonsági előírásokat is előtérbe akarta helyezni. Az első fakitermelő versenyt 1891-ben Tasmániában rendezték, szervezett formában majdnem 100 év múltával tartották az első nemzetközi versenyt az idén 90 éves, kerti kisgépekkel foglalkozó német cég jóvoltából. A STIHL Timbersports széria 1985 óta a világ egyik legnézettebb versenysorozata lett: a helyszíneken alkalmanként több ezer ember szurkol, a televíziós közvetítéseknek köszönhetően pedig több tíz millióan láthatják az erőatléták küzdelmét. Ma már több mint 20 országban rendeznek nemzeti bajnokságokat, a versenyzők az egyéni világbajnokságon hat, a Champions Trophyn négy számban, fejszével, kézi- és motorfűrésszel hajtanak végre feladatokat. A legjobbak közé az új-zélandiak, az ausztrálok, a németek, a franciák, a kanadaiak, a csehek tartoznak és bár nem vagyunk favágó nagyhatalom, minden évben számolni kell a magyarokkal is. A szezonnyitó, május 26-ai Champions Trophyn ugyan nem, de egy nappal előtte, az ifjúsági világbajnokságon lesz magyar résztvevő Bakó Norbert jóvoltából. Norbert Bakö (HUN) - Action Tavaly, a semmiből érkezve tette le a névjegyét a nemzetközi elitben, amikor élete első egyéni nemzetközi versenyén második helyen végzett a STIHL Timbersports ifjúsági világbajnokságán. Norbi egy favágó dinasztia tagjaként szeretett a versenyzésbe: édesapja és két bátyja is indult versenyeken. Három évvel ezelőtt döntötte el, erre több időt szánna, és nemcsak családtagjai, hanem a sportág hazai legjobbjai, Juhász István, Rittlinger Róbert és Strubel József is segítették a felkészülésben. “Míg Ausztráliában például több generáción keresztül adják át a sportág szeretetét egymásnak, és 10-12 évesen kezdik az alapokat, mi még ott tartunk, hogy videóról elemezzük a legjobbakat, és ha tehetjük, edzőtáborba vonulunk, ahol egy-egy külföldi, elismert versenyző meghívásával tökéletesítjük a technikát” – avatott be a részletekbe Bakó Norbert. Még csak 20 éves, de a legnagyobbak is elismerően nyilatkoztak róla. Azt mondja, ha a május 25-ei, St. Johann-i ifjúsági világbajnokságon második helyen tudna állni barátja, Andrew Kelly mögött, nagyon elégedett lenne, de egy bronzéremmel a nyakában sem lenne csalódott. Norbert Bakö (HUN) - Action “Ideálisabb lenne az eredmények szempontjából, ha sokkal többet tudnék edzeni, de most a tanulás a legfontosabb, a győri Széchenyi István Egyetemen vagyok első éves, logisztikai mérnöknek tanulok. Éppen tart a vizsgaidőszak, de így is hetente legalább háromszor edzem. Győrben a fejszés edzéseket végzem, otthon pedig, hétvégén a kézifűrészes- és a motorfűrészes számokra tréningezem magam. Télen maradnak a kondiedzések, és fontos a kardiózás is, elsősorban a futás, hiszen ennél a sportnál különösen fontos a jó állóképesség. Persze kell hozzá energia is. Az egyik külföldi versenyzőhöz képest én kicsi vagyok, ő 140 kiló és több mint két méter magas, én 183 centi és 108 kiló. A szobatársam gyakran mondja, mindig tömöm a fejem. Igaz, ami igaz, ötször, de akár hatszor is eszem egy nap, viszont igyekszem minél több zöldséget, csirkét, vörös húst enni, sok vizet inni, egészségesen táplálkozni, édesanyám pedig minden hétvégén igyekszik a kedvemben járni és a kedvenceimet készíti. A legtöbb energiát mégis csak az ő főztje adja számomra!” A STIHL Timbersports május 25-ei ifjúsági világbajnokság, illetve a másnapi Champions Trophy eseményeit élőben követheti a www.stihl-timbersports.de/livestream.html jóvoltából. (STIHL) erdomezolike