Bajnai győzelem a STIHL pilisszentiváni fakitermelő versenyén (+VIDEÓ, Eredmények)

Május 12-én rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik, pilisszentiváni fordulóját, ami egyben az elődöntők között egy új, hatodik helyszínként szerepelt. A Parkerdő Kupából kinőtt megmérettetésen a dobogó legfelső fokára Ollé Péter vezetése mellett Pócsi József, Hajagos István és Szilágyi Dániel, vagyis a Pilisi Parkerdő Zrt. Bajnai Erdészetének első, Frainetto csapata állhatott fel.
Bajnai győzelem a STIHL pilisszentiváni fakitermelő versenyén (+VIDEÓ, Eredmények)
Teljes képgaléria a STIHL pilisszentiváni fakitermelő versenyéről >>> Riporter: Rákóczi Ágnes Szerkesztő: Gribek Dániel Operatőr: Simon Dániel Vágó: Kovács Zoltán
Pilisszentivánon a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészetének fakitermelői végeztek a második, míg a Sopron SZKI csapata a harmadik helyen. A döntőben ott lehet még a Budakeszi Erdészet, a Visegrádi Erdészet - Forester Kft. és a szinte szomszédból érkező Piliscsaba SZKI gárdája.
stihl_pilisszentivan_2018_80
A Pilisi Parkerdő Zrt. szervezésében néhány éve elindított Parkerdő Kupa olyan magas szintű volt, hogy 2018-ra az országos bajnokság része lehetett, ami azért is fontos, mert a verseny iránt jelentősen nőtt az érdeklődés, az új, pilisszentiváni helyszínnel erre válaszoltak a szervezők.
stihl_pilisszentivan_2018_3
A regionális elődöntők június 2-án Keszegen, június 9-én Ropolyon folytatódnak. A nyár végén augusztus 25-én Bükkzsércen lesz az utolsó forduló, melyet szeptember 8-án a bábolnai döntő követ.

Részletes eredmények:

1. Bajnai Erdészet I.
2. Gödöllői Erdészet
3. Sopron SZKI
4. Budakeszi Erdészet
5. Visegrádi Erdészet (Forester Kft.)
6. Piliscsaba SZKI
7. Valkói Erdészet I. (FLOREÁT KKT.)
8. Budapesti Erdészet
9. Szentendrei Erdészet
10. Valkói Erdészet II. (Kovács Péter)
11. Pilismaróti Erdészet
Versenyen kívüli indulók:
Bajnai Erdészet II.
Ráckevei Erdészet
Agrogold Kft.
stihl_pilisszentivan_2018_41
Mint arról már többször is beszámoltunk, az idei évtől a versenyszámok kibővültek egy virtuális döntéssel is, amely eddig jól vizsgázott. „Ez az év a tapasztalat éve. Abba az irányba fogunk módosítani, hogy ne legyenek viták, és mindenki elégedett legyen azzal a ponttal, amit végrehajtott, ne legyenek utólag észrevételek. Ezzel komplex dolgot tettünk, mert most már olyan versenyszámok vannak, amit egy fakitermelő brigád az erdőben végez. A döntéstől kezdve a rönk vágása, gallyazása, hasítása az, ami a napi munkában előfordul” – mondta el az Erdő-Mezőnek Gémesi József, az Andreas STIHL Kft. képviseletében. stihl_pilisszentivan_2018_17 A szervezők arra is figyeltek, hogy a verseny alatt a kicsik is jól érezhessék magukat, hiszen az erdei családi nap részeként ugrálóvárral, erdei élményprogramokkal és játékokkal várták a legkisebbeket, valamint egy Állatijó bemutató során megismerkedhettek az erdő lakóival is. A felnőtteket sörsátor várta, ahol a Pilisszentiváni Fúvószenekar koncertjét hallgathatták a jelenlévők. (Rákóczi Ágnes, Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - Fotók: Rákóczi Ágnes)