Az erdőgazdálkodással ismerkedtek a gyerekek

A NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája gazdag programokkal várja a gyerekeket a nyári hónapokban is. „Vár az erdő” címmel ismét meghirdettük a már hagyományos természetismereti napközis tábort. Az elmúlt két hétben húsz diák, két turnusban, játékos körülmények között ismerkedett az őket körülvevő környezettel.
Az erdőgazdálkodással ismerkedtek a gyerekek
Erdőismereti túrán vettek részt a Sóstói-erdőben, a faanyag felhasználási lehetőségeiről, a térségben előforduló madarakról tanultak. A játékos vetélkedők mellett számos kézműves foglalkozás és íjászat is szerepelt a programban. Az erdei iskolában kialakított szabadtéri foglalkoztatóban a táborozók kipróbálhatták a kenyérsütés fortélyait, de alkalmuk nyílt tanyasi állatokkal is ismerkedni. Összességében nagyon jól sikerült a program, akadt olyan gyerek, aki mindkét héten a vendégünk volt. Rajtuk kívül is sok vendégünk van ezekben a hetekben. A Nyíregyházi Önkormányzat által szervezett táborokban pihenő gyerekek is részt vesznek egy-egy erdei iskolai foglalkozáson. Hat héten keresztül háromszázan ismerkednek a Sóstói-erdő értékeivel és az erdőgazdálkodással – tájékoztatott Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója. erdotabor_nyirerdo (Nyírerdő Zrt. Sajtóközlemény) erdomezolike