A tacskó, az utánkeresés és az óvodások

Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan kapcsolódik a tacskós utánkeresés a Katica- és a Gomba csoport kis óvodásaihoz? Mint arról már korábban beszámoltam, szívügyem a környezeti nevelés. Első sorban az óvodás, kisiskolás közönség nyitott és előítéletektől mentes ahhoz, hogy erdőről, vadról, vadászatról tudjunk beszélgetni, programot szervezni nekik.

Kapcsolódó cikkeink: Mi (is) tehetünk róla, mi (is) tehetünk ellene! Mi (is) tehetünk róla, mi (is) tehetünk ellene! (II. rész) – Avagy mit is csinál az erdész? Így jutottam el a soproni Árpádházi - Szent Margit Óvodába is, ahol együtt ismertük fel az őz és a szarvas közötti különbséget, kalapban és céltávcsővel a kézben mindenki „vadásszá változott”, de kézbe kerültek agancsok, lőszerhüvelyek és egyéb „kincsek”. A foglalkozás sikerét látva felajánlottam, amennyiben rajzolnak vadászkutyáról, erdőről, megmutatom nekik élőben, hogyan dolgozik egy utánkereső kutya. Kis kollégám, Vackor (szálkás szőrű tacskó) kitűnő társnak bizonyult erre a feladatra. Még növendék, de már ügyesen dolgozik, emellett rendkívül türelmes és barátságos. A rajzok száma egyre csak gyarapodott, elérkezett a megígért kutyás program ideje. Fontosnak tartottam, hogy az apróságok és Vackor megismerjék egymást, és egyáltalán a kutyával való bánásmódot. Ezért először az óvoda udvarán találkoztunk, ahol elmeséltem, hogy nem kell félni egy kutyától minden ok nélkül, de nem szabad lerohanni, megijeszteni sem. Hogy hagyni kell először a kutyát kezdeményezni. Röviden beszélgettünk egy kicsit arról, hogyan kell viselkedni egy kutyával. Utána ki is próbálhatták az ovisok mindezt a gyakorlatban, ami egyúttal jó alkalom volt az ismerkedésre kutya és gyerek között. utankereso_eloadas_1

Vackor fekve várta az egyesével érkező, előtte leguggoló gyerekeket, majd egy pacsiért cserébe kapott egy finom falatot és egy kis simogatást. Hősies helytállását bizonyítja, hogy ötven óvodásnak, sőt, még az óvónéniknek is adta a pacsit, majdnem egy órán keresztül. Az utánkereső bemutató mindezek után következett egy ritkás cserjeszinttel rendelkező tölgyesben. A talán 100 méteres, néhány órás csapa még olyan távolságot jelentett, amin erdőben, ilyen létszámmal is gond nélkül tudták követni a kutyát munka közben, és nem untak rá a feladatra. A csapa kidolgozása előtt röviden ismertettem, mi várható, mit jelentenek a nyomjelzők, mit érdemes figyelni munka közben, majd elkezdtük a munkát a keresés előtti fektetéssel.

Vackor a szokásosnál is izgatottabb volt, talán még lámpalázas is a nagy létszámú közönség miatt. A rövid keresés végén aztán birtokba vette zsákmányát. Ezt követően lefektettem, majd a csülök mellett bemutattam, elmeséltem a vadászat, a keresés végső mozzanatait, a tiszteletadás lépéseit. A gyerekek megismerték a sebtöretet, a kereső kutyának kijáró töretet, a terítékkészítést és máglyarakást. Fontosnak tartom, hogy ezt egyben lássák és hozzá valódi, maradandó élményt tudjanak kapcsolni. A vadnak kijáró tisztelet megadása, sajnos, kimarad a hivatásunkat bemutató riportokból, a médiában megjelenő hírekből. Ahogy kimarad az utánkeresők nehéz, fáradságos munkája is. Sokan még csak nem is sejtik, mennyi időt, lemondást és szakértelmet kíván hű kollégánk, utánkereső társunk bevezetése későbbi munkájába. Ahogy azt sem, mit jelent egy családban a bármikor megszólaló telefon hangjára elindulni és sűrűket járva, esőben, hóban, hőségben menni a sebzett vad után.

Hálával tartozom az óvoda dolgozóinak, amiért lehetőséget biztosítottak arra, hogy ezt, ha csak egy bepillantás erejéig is, de megmutathattam a gyerekeknek. És az ovisoknak is, akik rengeteget rajzoltak és türelmesen hallgatták a mondókámat. Éppen ezért, az így elkészült rajzokból kiállítást szerveztünk a Nyugat-magyarországi Egyetem Ligneum látogató központjában, amelynek ünnepélyes megnyitójára mindenkit szeretettel várunk 2015. május 8-án 10.00-kor. A téma és a gyerekek is megérdemlik, hogy az utánkeresés programja így fejeződjék be, és innen folytathassuk a természet, a vadászat megismerését.