A DK után az MSZP is belerúgott a vadász szakmába (+Vélemények)

Kiss László, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán jelentetett meg sajtóközleményt Semjén Zsolt vadászatról szóló nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a vadászatot passzióból elkövetett öldöklésnek, szórakozásból történő pusztításnak  nevezte. Miután a Demokratikus Koalíció a közelmúltban a vadászat vasárnapi betiltása érdekében nyújtott be törvényjavaslatot - szerintünk nem komolyan, csak figyelemfelhívás céljából -, azt reméljük, hogy szakmánk nem válik a politikusok eszement játszóterévé. A levélre az OMVK is válaszolt, és az Erdő-Mező szerkesztősége sem rejti véka alá véleményét!
A DK után az MSZP is belerúgott a vadász szakmába (+Vélemények)
Az MSZP Országos Központ közleménye: Dermesztő, hogy mennyire nem tiszteli az életet Semjén Zsolt Mély megdöbbenéssel értesültem Semjén Zsolt nyilatkozatáról, mely szerint a Mennyország az állatok számára nincs nyitva. Ez alapján úgy tűnik, a KDNP elnöke nem csak azt akarja megmondani, hogy az emberek mit csináljanak vasárnap, hanem azt is, hogy ki juthat a Mennyországba és ki nem. Keresztényként és állatvédőként dermesztőnek tartom, hogy Semjén Zsolt állatok szórakozásból történő elpusztítását szenvedélynek minősíti. A KDNP elnöke passzióból öldököl és még büszke is erre. Semjén Zsolt láthatóan nem tiszteli az egyetemes életet, számára az állatok fájdalma, szenvedése nem is létezik. Ha így van, vélhetően a naposcsibék élve történő ledarálásával sincs semmi gondja. Semjén Zsolt egyelőre még csak az állatok életét tartja érték- és lélek nélkülinek. Vajon mikor jön el az idő, amikor már máshol húzza meg ugyanezt a határt? Kiss László, országgyűlési képviselő   Az OMVK reakciója: Visszautasítjuk Kiss László parlamenti képviselő nyilatkozatát A két országos vadászati érdekképviseleti szervezet, az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet tagsága nevében a leghatározottabban visszautasítja Kiss László országgyűlési képviselő nyilatkozatát. Ez a hozzáértés teljes hiányán alapuló, elvtelen támadás, a politikus megdöbbentő tájékozatlanságát árulja el, amely egyben sérti a csaknem 63 000 vadász méltóságát, becsületét és elkötelezettségét. Írásában a vaddal, mint nemzeti kinccsel történő tervszerű és szakszerű – a mai civilizációs körülmények között szükségszerű – gazdálkodást is vitatja. A vadászat nem „passzióból öldöklés”, hanem a mező- és erdőgazdálkodási, valamint a természetvédelmi tevékenység érdekeivel összhangban álló, a vad védelmét szem előtt tartó szükségszerű állományszabályozás, amelyet nem lehet politikai csatározásnak alárendelni. OMVK, OMVV   Az Erdő-Mező Online szerkesztőségének véleménye: A politikusok ne tegyék játszóterükké szakmánkat! A politika mocskos, gátlástalan, és még a forgószeleknél is jobban tudja változtatni irányát - szoktuk mondani magunk között, megalapozott példákkal is jól alátámasztva érvelésünket. Az utóbbi néhány hétben ezeket a feltevéseket a vadász, vadgazdálkodó szakma különösen erősen érezheti. Előbb a Demokratikus Koalíció, most pedig az MSZP rúgott bele egy egész hivatásunkba, méghozzá politikai okokból. Vagy ha nem azért, akkor mérhetetlen butaságból. Néhány napja Kiss László országgyűlési képviselő (életrajz IDE kattintva) kelt ki Semjén Zsolt egy nyilatkozata ellen, és a vadászatot passzióból elkövetett öldöklésnek, szórakozásból történő pusztításnak nevezte. Sajnálatos, hogy egyes politikusok nem csak azokhoz a témákhoz szólnak hozzá nyilvánosan, amikhez értenek - már ha van ilyen -, hanem olyanokhoz is, amikről fogalmuk nincsen. A fenti közlemény ugyanis ez utóbbit támasztja alá. Kiss László - akinek pártjához egyébként egy olyan volt miniszterelnök is köthető Medgyessy Péter személyében, aki nagy puskadurrogtató hírében állt - ugyanis nem hallott még a vadkárról, nincsen földje, erdeje, nyilván sosem szaladt át előtte az úton vaddisznó, és olyat sem hallott, hogy valaki ütközött vad miatt vagy éppen vaddal. Sosem említettek neki olyan fogalmakat, mint például a populációdinamika, soha nem találkozott becsületes, a szakmáját szerető és tisztességgel végző hivatásos vadásszal, vadgazdálkodóval, vagy akár olyan városi "hétvégi" vadásszal, aki nem a sztereotípiákból jól ismert "kövér, iszákos, bunkó állatgyilkos", hanem az, aki előbb viszi ki a takarmányt, előbb készít itatót, előbb szedi össze a szemetet, minthogy felüljön a lesre. Kiss László bizonyára nem tudja, hogy vadászok és vadgazdálkodók a ragadozógazdálkodásukkal természetvédelmi oltalom alatt álló fajokat is segítenek, hiszen azok tojásait, fiókáit, kicsinyeit előszeretettel tizedelik a rókák, varjúfélék. És még nagyon hosszan sorolhatnánk... Miután a Demokratikus Koalíció, és most az MSZP is politikai játszótérként kezdte el használni a szakmát, szeretnénk felhívni a politikusok figyelmét, hogy 63 000 ember vadászik ma Magyarországon, és ez a szám nem tartalmazza azokat, akiknek nincsen vadászengedélyük, e tevékenység mégis pozitívan befolyásolja életüket, megélhetésüket segíti, biztosítja - ha nem is nézzük a vadkárt, akkor is munkalehetőséget, egy-egy hajtás idején kiegészítő jövedelmet is biztosít a szakma azokon a területeken, ahol hatalmas a munkanélküliség; vidéken az ország minden pontján. Politikai hovatartozástól függetlenül felháborító, hogy egyes politikusok nem csak a vadász, vadgazdálkodó közösséget, de a vidéken élőket is semmibe veszik egy-egy ilyen viccesnek szánt vagy komolyan gondolt agyszüleménnyel. Kérjük hazánk minden Parlamentben ülő politikusát pártszínektől függetlenül, hogy ne tegyék a nagy múltú magyar vadgazdálkodást politikai játszóterükké - stílusosabban fogalmazva dagonyájukká... Gribek Dániel főszerkesztő Erdő-Mező Online és Magazin (OMVK, MTI, Erdő-Mező Online) erdomezolike