A Bakony Vadásza - Tóth Tamás ötven esztendeje az erdő rabja

Hírszerkesztő: Erdő-Mező Online
2014.08.09.
Kategória: Kiemelt, Vadászati kultúra
Forrás: 11749

A Bakony Vadásza kitüntetéssel ismerték el Tóth Tamás munkáját, aki ötven éve járja az erdőt, mezőt. Munkásságára büszke a vadásztársadalom.

A Bakony Vadásza - Tóth Tamás ötven esztendeje az erdő rabja

A díjat 2012-ben alapította a Veszprém Megyei Vadászkamara. A kitüntetés rangját azzal is őrzik, hogy évente csak néhányat adnak át. A sümegi Tóth Tamás bekerült a kiválasztottak közé. Nem érdemtelenül. Az elismerést a Jakab Napok kapcsán vehette át Pap Gyula kamarai elnöktől és Baracskay Lajos titkártól. Családjában nem volt vadászember, ő mégis kisgyermek óta mezei, erdei érdeklődéssel bírt. Tóth Tamás csak úgy falta gróf Széchenyi Zsigmond, Fekete István, és a többi vadász, természetíró könyveit. Nem volt kérdés, milyen pályán indul. - Engem igazából a vadgazdaság érdekelt, de akkoriban ilyen képzés nem volt. Agrármérnökként végeztem, a vadgazdálkodást különféle könyvekből tanultam ki - emlékezett a pályaválasztás körülményire. Somogyban kezdett dolgozni. Visszaidézte: az első fegyverét még a gyakornoki ﬁzetéséből vásárolta, a kakasos belga puskáért 1300 forintot kértek 1953-ban. Ott kezdett vadászni. 1964 tavaszán került Kisgörbőre, ahol főagronómus lett. - Mindegy volt, hova sodor az élet, egyetlen dolgot tartottam szem előtt, hogy erdő legyen körülöttem. Ezzel akarta megvalósítani gyerekkori álmát. toth_vadasz_1

A névjegyét hamar le is tette a térségben. A Kisfaludy Vadásztársaság tagjaként alföldi vadásztársaságokkal volt kapcsolatuk. Ott fácánra, Sümeg környékén nagyvadra vadásztak a vendéglátónál. Onnan hozta a kotlósos fácánnevelést, amit itt is - az országban az elsők között - megvalósítottak. Nimród érmet kapott érte. 1972-76 között Várpalotára került agrármérnöknek, és a Bakonyi Honvéd tagjaként magas-bakonyi vadászélményei is lettek. Ma is átszellemülten mondja: - Ott vadászhattam, ahol Széchenyi az Ünnepnapok címû könyvét írta. Aztán persze visszatért, a sümegi Összefogás TSZ termelésirányítója volt, közben pedig vadgazdálkodott. Egy idő után sok volt a kettő együtt. Atigazolt a Bakonyalja Vadásztársaságba, ahol sima tagként gyűjtötte a vadászélményeket. A rendszerváltáskor újraszerveződtek a vadászterületek, zömmel a földtulajdonosok hoztak létre egy vadásztársaságot, ahol elnökké választották. Az üzemtervi ciklus lejártát követően ebből alakult ki a Karikástető Vadásztársaság, ahol szintén elnök volt öt évig, de a korára tekintettel már nem jelöltette magát újra. Ad helyet és teret a ﬁatalabbaknak. Soha nem volt trófea hajhász. Neki a vadászat az erdőzúgásért kell. Egy vaddisznóhajtás, egy fácánvadászat éppen akkora - ha nem nagyobb - élmény, mint trófeás vadra menni - fogalmazott. Hatalmas felelősség jó vadászatot szervezni, amiben szintén sokszor volt része. Büszke arra is, hogy az első nagyterítékű disznóvadászatot ő szervezte a térségben, a zalaerdődi erdőn. A nagyterítékű fácánvadászataik is olyanok voltak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, tőlük csak elégedett vadászok távoztak. Számára mindez siker és öröm. Szerinte maradandó vadászélménye annak van, aki az erdő sűrűjét járja, ő pedig ott volt. Nem volt olyan munka, amit el ne végzett volna. Egy bronzérmes bika agancsa a legféltettebb kincse. Ennek kilövését a Kisfaludytól kapta jutalmul, ugyanis a Magyar Vadász Szövetség 100 éves jubileumi vetélkedőjén sikeresen szerepelt csapat tagja volt. Ez a trófea azért is különleges, mert ez az első zalai típusú bika, ami a térségben esett. A legnagyobb őzbakját a Tési-fennsíkon lőtte, ez egy 400 grammos trófea. A bak elejtése szintén életre szóló élmény volt számára. - Afrika? Soha nem érdekelt! Majd az egész életemet itt, a Marcal-forrásvidék, a Marcal-völgye 30 ezer hektáros vadászterületén töltöttem. A Zalai domboktól a Dabrókai csárdáig az egész térséget végigvadásztam. A mezővel, erdővel szinte szimbiózisban éltem. Itt mindent megtaláltam, amiben a kedvemet leltem. Jelezte, a vadászat mögött a vadászati kultúra, a patina ápolását mindig is fontosnak tartotta. Sümeg környékén közös a szemlélet, ami nagyban segíti a munkát. Az itteni vadásztársaságok hozták össze az állandó trófeakiállítást a Püspöki Palotában. Ezt szeretnék kiegészíteni egy diorámával, ami a gyerekek természetközeli nevelését segítené. Indulásától kezdve ott vannak a Jakab Napokon, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a civilek betekintést nyerjenek a munkájukba. A rendezvény rangját Hubertus misével is emelik.

Tóth Tamás (középütt) az elismerést a sümegi Jakab Napokon vehette át Pap Gyula vadászkamarai elnöktől (jobbról) és Baracskay Lajos titkártól (balról) (Fotó: Tremmer Tamás)

A múltba révedt, azt mondja, vadásszá válni csak hosszú évek alatt lehet. Az ötven év alatt csodálatos, igazi vadászembereket ismerhetett meg. Jóleső érzés, hogy sokukat a barátjának tudhatott. Többségük, sajnos, már az égi vadászmezőkön vadászik. Tisztában volt azzal is, hogy a család támogatása nélkül ennyi mindent nem vihetett volna véghez. "A mezei életformát az asszonyok nehezen viselik, hiszen ez soha nem nyolcórás tevékenység. A három éve elhunyt feleségem rendkívül toleránsan viselte mindezt. Neki köszönhetem, hogy kiélhettem magam a munkámban, a vadászatban". Örömmel említette, hogy nem esett messze az alma a fájától. Fiai az ő tevékenységét viszik tovább, igaz, külön-külön. Tamás a mezőgazdaságban dolgozik, nem is akárhogyan! Balázs pedig megszállott vadász. "Eleinte még kikérte a tanácsaimat, hallgatott rám, de ma már túlnőtt rajtam, most már én szorulok a javaslataira" - mondta nevetve. "A kitüntetéssel nagyon megleptek, egyáltalán nem számítottam rá. Meg is hatódtam. Mit mondjak? A vadász benne él az erdő, a mező biológiai közösségében, a természettel való kapcsolattartás, a vadgazdálkodás az életem. Köszönöm a sorsnak, hogy ez nekem megadatott". (veol.hu - Tremmer Tamás)