249 kerületvezető erdész felügyeli az Országos Kékkör egy-egy szakaszát a jövőben

A három önálló túramozgalmat magában foglaló Országos Kékkör mintegy 3 milliárd forintból újult meg és vált Európa egyik leghosszabb és legmodernebb túraútvonalává. Digitalizált nyomvonal, új bélyegződobozok és pecsétek, jelzések, információs táblák, felújított kilátók, pihenők, turistaházak várják a természetjárókat.
249 kerületvezető erdész felügyeli az Országos Kékkör egy-egy szakaszát a jövőben
A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) 2015. október 28-án rendezett budapesti sajtótájékoztatatóján tartotta azt a projektzáró rendezvényét, amely során bemutatták az elmúlt évek – nagyrészt – uniós forrásból megvalósult turisztikai fejlesztéseit. Az elmúlt években közel 3 milliárd forintnyi beruházást hajtottunk végre 25 konzorciumi partnerünkkel közösen. Ennek során felmértük és digitalizáltuk az Országos Kékkör mintegy 2550 kilométernyi nyomvonalát, amit egy bárki által elérhető térinformatikai rendszerbe töltöttünk fel. Megújítottuk és újrafestettük a kékkör turistajelzéseit, közel 10 ezer darab, természetjárókat segítő információs, indító- és helyjelölő táblát helyeztünk ki, 230 helyen építettünk és újítottunk fel különböző attrakciókat, kilátókat, turistaházakat, valamint létrehoztunk egy országos szolgáltatóhálózatot. Szintén az újítások közé sorolható, hogy lecseréltük a kékkör régi pecsételődobozait, valamint szerveztünk egy rangerhálózatot, amelynek a nyomvonal fenntartásában és karbantartásában lesz kulcsfontosságú szerepe, de ettől függetlenül három országos szemétszedő akciót is tartottunk, amit a jövőben is tervezünk” – mondta Győri Tamás József, az MTSZ igazgatója, aki azzal zárta a beszédét, hogy a munka java még csak most jön, mert 25 ezer kilométernyi turistaút felmérése a cél a következő években. „A természetjárás és az erdőgazdálkodás évszázados közös múltra tekint vissza, részben ezért van az, hogy mit keres itt egy tetőtől talpig zöldbe öltözött erdész ezen a kék rendezvényen” – mutatkozott be a valóban tetőtől talpig zöldbe öltözött Lomniczi Gergely a megjelent újságíróknak. A Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője elmondta, három fő területen tudtak az MTSZ munkájához csatlakozni az uniós pályázatokban mint konzorciumi partner. „Mi elsősorban a jelzésfestések megújításában, a rangerhálózat kialakításában, a különböző táblák legyártásában és kihelyezésében vettünk részt. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy mintegy 120 ezer jelzést festettünk fel a kékkör mentén, de ebbe a munkába bekapcsolódtak a természetjáró szövetség tagszervezetei is. Országszerte 2500 helyszínen, közel 10 ezer különféle – indító-, helyzetjelző és információs – táblát gyártottunk és helyeztünk ki, valamint segítettünk megszervezni és a jövőben működtetni a rangerhálózatot. Ez a szervezet 249 kerületvezető erdészt jelent, akik felügyelik az Országos Kékkör egy-egy adott szakaszát, amelyet havonta végigjárnak, és ha valami problémát észlelnek (pl. kidőlt fa, eltűnt jelzés), gondoskodnak annak elhárításáról, de a munkájukat önkéntesek is segítik majd a jövőben.” (Forrás: TM; Országos Erdészeti Egyesület) erdomezolike