Viola napja
Hubert Wirth és kutyája, Hex egy 1936-ban gyártott, felújított Lanz Bulldoggal érkezett Oroszországba, hogy láthassa, amint a Nationalelf pályára lép Mexikó ellen vasárnap délután. A német szurkoló 2500 kilométert tett meg Forchheimből Moszkváig 15-20 km/h sebességgel.Tovább >>>
Egy első, és kettő második helyezést is elértek a Roth Gyula Szakgimnázium diákjai a 17. Erdésztanulók Európa-bajnokságán, amelynek szombaton tartották a díjátadó ünnepségét. A nemzetközi versenyen magyar csapat még sohasem ért el ilyen jó eredményt - számol be az eseményről a sopronmedia.hu.Tovább >>>
12 000 köbméter hengeresfa, valamint 9000 köbméter szelvényáru feldolgozását tervezi a SEFAG Zrt. újonnan felépített, 1200 négyzetméteres, hőszigetelt üzemcsarnokában, amelyet szerda délelőtt adtak át a Csurgói Faipari Gyár területén. Az ünnepség után a résztvevők - így az Erdő-Mező csapata is - megtekinthették, hogy miként dolgoznak az új gépek, többek között a hidrosztatikus kocsimozgatással ellátott Primultini 1300 SGF rönkhasító szalagfűrész.Tovább >>>
Csalás áldozata lett egy háromszéki férfi Székelyföldön, aki Nagy-Britanniából akart interneten keresztül traktort vásárolni.Tovább >>>
Farkasok támadtak egy bardóci háztartás udvarán lévő háziállatokra. Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság vezetője szerint szerdára virradóra a farkasok négy juhot öltek meg egy bardóci udvaron.Tovább >>>
Érdekesen alakult a 2017-es év a romániai erdészeti ágazatban: a törvényi módosítások és az agresszív áremelések oda vezettek, hogy az ország nettó rönkfaimportőrré vált – hasonlóra még nem volt példa. A Romsilva közlése szerint a licitek során a faanyag 43 százalékkal volt drágább, ez főként a bükkfára volt jellemző, ami iránt hatalmas kereslet mutatkozott.Tovább >>>
Sok más gyártó mellett a Manitou is a november 12. és 18. között zajló hannoveri Agritechnica kiállításon mutatta be új termékeit. Itt debütált elsőként többek között a Manitou új MC18 típusú tereptargoncája.Tovább >>>
Már zajlanak az erdősítési munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A lombhullást követően a kora tavaszi időszakig 70 hektáron, csaknem 350 ezer darab, őshonos fajokból álló facsemetét ültetnek a Tisza-völgyében és a Homokhátságon.Tovább >>>
Az október végi szélvihar is károkat okozott az Egererdő Zrt. területén - tudta meg az Erdő-Mező az állami erdőgazdaságtól. A részvénytársaság minden erdészete beszámolt valamilyen problémáról. Egyes területeken csak néhány fa dőlt ki, ám azok miatt többek között egy egri és egy mátranováki erdőfelújítás vadkárelhárító kerítése is megsérült. Ennek javítása már szerdán elkezdődik.Tovább >>>
Mintegy 460 ezer köbméter fát döntött ki vagy tört el az Erdélyen kedden végigsöprő ítéletidő a Romsilva előzetes becslései szerint - írja a maszol.ro erdélyi hírportál. Az állami erdészet közlése szerint összesen mintegy hétszáz hektáron döntötte a földre a fákat az orkán erejű szél. A Romsilva drónfelvételeket is közölt a vihar pusztításairól.Tovább >>>
Július 11-én a délutáni órákban lángok csaptak fel Bugacon, a Kiskunsági Nemzeti Park területén, ám az éjszakai eső segítségével sikerült megfékezni a tüzet - számolt be az esetről hivatalos honlapján a nemzeti park. Mint írták, öt-hat hektáron égett az erdő a fokozottan védett területen, a Bioszféra Rezervátum magterületén. Az aljnövényzet és a kidőlt fák gyulladtak ki egy nyílt homoki gyepekkel tagolt, sarjas nyaras területen.Tovább >>>
Sikeresen pályázott természetvédelmi célú projektjével a kiskunsági állami erdőgazdaság - olvasható a társaság hivatalos honlapján. „A meszes homoki erdőssztyepp-komplex ökoszisztéma szolgáltatásainak helyreállítása a Peszéri-erdőben” elnevezésű projektet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., mint a nyertes pályázat fő kedvezményezettje, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fogja megvalósítani 2017. augusztus 1. és 2022. december 31. között az Európai Unió LIFE Nature alapjának 1.895.000 €-os támogatásával és a Földművelésügyi Minisztérium társfinanszírozásával.Tovább >>>
Hirka Anikó szerkesztésében megjelent “A 2016. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 2017-ben várható károsítások ” című kiadvány, amely összefoglalja az elmúlt évben bekövetkezett károkat és felhívja a figyelmet az idei évben várható eseményekre. Az Erdő-Mező a kiadványból elsőként a 2016-os erdőkárokról szóló összefoglalót ajánlja az olvasók figyelmébe.Tovább >>>