Dénes napja
Jóváhagyta a kormány a Vidékfejlesztési Program 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK), amelynek eredményeképpen idén több mint 800 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra pályázhatnak a gazdálkodók. A most rendelkezésre álló keretből a Miniszterelnökség 59 darab felhívás megjelentetését tervezi, amelyből 4 pályázat közbeszerzési eljárással kerül meghirdetésre.Tovább >>>
A fák kényszerű kitermelését már tavaly megkezdték. Erdészeti gépek dolgoznak jelenleg is Bodoglár határában.Tovább >>>
Egész erdőket fenyeget pusztulással a 2011 óta tartó aszály Kaliforniában - állapították meg szakemberek, akik szerint több a fák elhalását okozhatja a vízhiány és a magas hőmérséklet.Tovább >>>
A NEFAG Zrt. felvételt hirdet arborétum vezető munkakör betöltésére.Tovább >>>
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Sárvári Erdészeti Igazgatóság területén tölgyrönköt (kocsányos és kocsánytalan) értékesít nyilvános, többváltozatú árajánlat-kérési eljárás keretén belül. A vételre ajánlott tölgyrönkök helyszíni megtekintése legkésőbb 2015. december 9. 10 óráig lehetséges munkanapokon 8 és 16 óra között, az adott kapcsolattartóval kötelezően előre egyeztetett időpontban. Az árajánlat benyújtásának határideje 2015. december 9. 13:00, az eredményt legkésőbb december 11-én, 14:00-ig hirdetik ki.Tovább >>>
Feloldották a 24 órás útzárat a Bucsinon átvezető úton, ahol a keddi hóvihar miatt mintegy háromszáz fa dőlt az úttestre. Az anyagi kár felmérése még csak ezután következik, de súlyosabb, hogy az egyik kidőlő fatörzs egy tűzoltóra esett, akit a marosvásárhelyi kórházban ápolnak súlyos sérülésekkel.Tovább >>>
Bátaszék legöregebb, 300-400 évesre becsült fája, egy molyhos tölgy nyerte el az év fája címet az Ökotárs Alapítvány szervezte versenyen.Tovább >>>
A szántás és a klímaváltozás összefüggésével kapcsolatosan e sokak számára provokatívnak vagy szakmaiatlannak tűnő állítást olyan francia gazdák fogalmazták meg, akik elkötelezettek az agroerdészet és a minimálisra csökkentett talajművelés mellett, de nem föltétlenül hívei például a biogazdálkodásnak. Az ő tapasztalataikat, napi szinten alkalmazott gyakorlatukat foglalja össze az alábbi írás. Tovább >>>
Az év minden napjának minden órájában, annak is minden egyes percében hatalmas tengerjáró hajók szelik az óceánokat, hogy a világ egyik sarkából a másik sarkába eljuttassák a legkülönbözőbb termékeket. Köztük mezőgazdasági terményeket és élő növényeket is tartalmazó szállítmányokat. Ezekben nem ritkán gyommagvak, gombaspórák, vagy éppen aprócska rovarpeték is lapulnak. Ha a célállomáson megfelelő környezeti viszonyok (tápnövény és/vagy klíma) állnak rendelkezésre, a „potyautas” megtelepedhet, és akár hódító útra is indulhat.Tovább >>>
A téli munkák szakmai támogatására – több év kihagyás után - fadöntési tréninget szervezett a Mecsekerdő Zrt. az erdészeteinél fakitermelési munkát végző vállalkozók számára november 3-án a Zselicben. A szakmai fejlődést segítő versenyen végül Rittlinger Róbert (Pécsváradi Erdészet) lett a legjobb, míg második legeredményesebb a Bíbok Bertold – Bíró István (Sásdi Erdészet) páros, a harmadik pedig a Varga József – Buzás Mátyás páros (Szigetvári Erdészet).Tovább >>>
A talajok termőképességének védelme, a talaj mint természeti erőforrás fenntartható használata hívta újra életre az agroerdészet több ezer éves hagyományokon alapuló rendszereit. Tovább >>>
Több vadfaj idénye módosul a Földművelésügyi Miniszter 65/2015. (X. 26.) FM rendelete értelmében. A változások – amelyek kidolgozása során a szaktárca egyeztetett az Országos Magyar Vadászkamarával és az Országos Magyar Vadászati Védegylettel – a vad nyugalmának biztosítását szolgálják. Ezen kívül a friss jogszabály néhány további paragrafusban pontosítja a Vadászati törvény végrehajtási rendeletét.Tovább >>>
Október 24-én, szombaton egy különleges rendezvénynek ad otthont a kapolcsi Vásár-tér. Az Első Kapolcsi Állat- és Gépbemutatón ugyanis az agrárium több ágazata is bemutatkozik. A marhatenyésztők, helyi finomságok és burgonyafajták bemutatkozása mellett lesz a rendezvényen erdészeti gépbemutató és faesztergályos- és trófea bemutató is.Tovább >>>
Október elején tartotta éves nagyrendezvényét a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége a KUHN Rakodógép Kft. telephelyén, Budapesten. A rendezvényen interjút készítettünk Luzsi Józseffel, a MEGOSZ elnökével, dr. Borovics Attilával, az ERTI igazgatójával, és a Rimler Pál Díj idei kitüntetettjével, valamint a Valkon Kft. erdőgép-kereskedelmi vezetőjével, Jócsák Attilával. Erdő-Mező erdészeti videó a magán-erdőgazdálkodók legnagyobb seregszemléjéről.Tovább >>>
A SYMOP (Francia Gép- és Gyártástechnológiai Egyesület) és a Deutsche Messe egyesíti az erőit az EXPOBOIS - Franciaország vezető faipari kiállításának - lebonyolításához. A már régóta létező és elismert bemutatót 2016. szeptember 27. és 30. között először szervezik meg közösen a párizsi Villepinte kiállítási központban.
Tovább >>>