Keresési találatok erre a cimkére: természetvédelem

A jelentős igénylés miatt már az első nap fel kellett függeszteni négy energetikai pályázatot

Az első néhány órában az eredeti keret több mint négyszeresére érkezett igénylés, ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az első nap felfüggesztette a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) négy pályázatát. A kiírások 50,5 milliárd forint értékben három energiahatékonysági és egy megújuló energia témakörben kínáltak támogatást - tájékoztatta az ügynökség kedden az MTI-t.Tovább >>>

Sikeres vaddisznó befogás a Pilisi Parkerdőnél

A Pilisi Parkerdő Zrt. Szentendrei Erdészete a belterületi vadkárok megelőzésére vadbefogókat üzemeltet. Különösen jó fogásnak számít, hogy a Leányfalu lakott területén létesített vadbefogó négy fiatal vaddisznó kocát ejtett zsákmányul. A vaddisznók a szállítást követően egy vadaskertbe kerültek, távol a lakott településektől.Tovább >>>

Decemberben 18,1 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

A mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberben 18,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, az év egészében 15,4 százalékkal nőttek, míg a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje ennél kisebb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.Tovább >>>

FeHoVa: A legjobb magyar preparátorokat díjazták (+Képek az alkotásokról)

A 20. FeHoVa adott helyet az első magyar preparátorbajnokságnak, amelynek díjátadóját a csütörtöki megnyitó után tartották. A 35 preparátor munkáit a közönség vasárnapig megtekintheti az A pavilonban.Tovább >>>

Kitörési pont lehet a biomassza a járásoknak

Egy járás kistelepüléseinek intézményei átlagosan 2 megawattnyi összes hőigényt jelentenek, ezt körülbelül 1.650 tonna tüzelőanyaggal lehet kielégíteni évente.Tovább >>>

Szemétkupacok az erdőkben? - A SEFAG válasza a környezettudatos gondolkodás

Elszaporodhatnak az illegális szemétkupacok az új hulladéktörvény miatt több polgármester szerint. Az erdőgazdaság környezettudatosságra neveléssel veszi fel a harcot.Tovább >>>

Fehér egerészölyvet gyógyítanak a Hortobágyi Madárkórházban (+Videó)

Egy nagyon ritka fehér egerészölyv az új vendég a Hortobágyi Madárkórházban: nem véletlen, hogy elnevezték Hópihének.Tovább >>>

II. Erdész-vadász bál Sümegen

A Veszprém megyei Vadászkamara, a Bakonyerdő Zrt. és a HM Verga Zrt. 2013. február 16-án megrendezi a  II. Veszprém megyei erdész-vadász bált, amelynek helyszíne a sümegi Hotel Kapitány. A szervezők minden erdész, vadász, civil érdeklődőt szeretettel várnak!Tovább >>>

Pechtol János levele a hivatásos vadászokhoz a szolgálati igazolvány és jelvény cseréjéről

A részletes tájékoztatót az indokolta,hogy több megyei szervezet részéről felmerült az igény, hogy a rendészeti feladatokat ellátó hivatásos vadászok részére előírt szolgálati igazolvány és jelvény cseréjével, valamint képzésükkel és vizsgáztatásukkal kapcsolatban részletesebb tájékoztató anyagot küldjenek ki.Tovább >>>

Wass Albert: A titokzatos őzbak

Így indult el az életem, mely azóta sok céltalan, bolondos arabeszkkel cifrázta tele a vénülő időt. Bennem s körülöttem szélesre tágult a magány s messze, kívül a kerítésen jártak-keltek az emberek, kik életemet irányították.Tovább >>>

Orvvadászokat fogtak el Nádasdon - trófeákat, fegyvereket foglaltak le

Két nádasdi férfinál házkutatáskor fegyvereket és trófeákat találtak. Rendszeresen járhattak vadászni, engedély nélkül.Tovább >>>

Hulladékfelszámolási és kommunikációs program a Zselici tájvédelmi körzetben

A Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület - együttműködésben a SEFAG Zrt-vel és a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal - hulladékmentesítési programot valósít meg a Zselici tájvédelmi körzet 46 hektárnyi erdőterületén 2013. február 12-én.Tovább >>>

<< < 143. / 145. oldal > >>