Gergely napja
Még javában tart az idei fagyos, havas tél, nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik számára az otthon melegének biztosítása szinte lehetetlen feladat. Közösen kell tennünk azokért a környezetünkben, akik veszélybe kerülhetnek a fűtés hiánya miatt. A leginkább rászorultaknak a kormányzat már a tél kezdetétől segíteni kíván, az állami erdőgazdaságok bevonásával, amiben Nógrád megye térségében az Ipoly Erdő Zrt. közreműködik.Tovább >>>
Felmentették tisztségéből Vajai Lászlót, a VM Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztálya vezetőjét - olvasható a ForestPress oldalán. Az agrármérnök és vadgazdálkodási szakmérnök végzettségű főosztályvezető 2010. szeptember 1-jétől töltötte be tisztségét. Utódja várhatóan Bardócz Tamás, a Halászati osztály eddigi vezetője lesz.Tovább >>>
A világ egyik legeredménytelenebb vadászatának nyilvánítható az, amelyet Belgiumban produkált 200 vadász: 170 vaddisznóból mindössze egyetlen állatot sikerült leteríteniük. Tovább >>>
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség az általa alapított legmagasabb elismeréssel, az ARANYBAKANCS-DÍJ-jal tüntette ki Keszi Lászlót, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatóját a napokban tartott közgyűlésén.Tovább >>>
A héten jelent meg a KÖBÖZŐKÖNYV - Rönk és egyéb hengeresfa köböző táblázatok című kiadvány 5. kiadása.
Tovább >>>Miközben még mindig támad a tél, februárban már elkezdhetjük a munkálatokat a kiskertben. Metszhetünk, sőt dugványozhatunk és magokat is ültethetünk.Tovább >>>
Nem küllemük vagy koruk, hanem történetük, legendájuk vagy a hozzájuk kapcsolódó babona juttathatja győzelemhez az európai Év fája versenyben részt vevő fákat, amelyekre a közönség az interneten adhatja le voksát.Tovább >>>
Az OMVK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vadász Szövetség és a Vadászati Kulturális Egyesület közösen ismét megrendezi a hagyományos „Vadászati Szabadegyetem Szolnokon” című rendezvénysorozatát.Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) és az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) együttműködött az újonnan felálló Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara megyei küldötteinek jelölésében.Tovább >>>
Agarakkal vadásznak őzre, nyúlra és olykor még szarvasra is Somogy szegényebb részein. Van, hogy élve nyúzzák meg az elejtett zsákmányt a kutyák. A vadászoknak milliós károkat okoznak ezzel a tolvajok. Az orvvadászat júliustól bűncselekménynek minősül.Tovább >>>