Keresési találatok erre a cimkére: Salgótarján

Magyarország lesz a díszvendég a szlovéniai AGRA mezőgazdasági vásáron - Az állami erdőgazdaságok is bemutatkoznak

Magyarország lesz a díszvendég az idei szlovéniai 54. AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron Gornja Radgonán, amit augusztus 20-25. között rendeznek meg - jelentették be a szlovén szervezők csütörtökön Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban (FM).Tovább >>>

XXIII. Szentlőrinci Gazdanapok - Fókuszban a termelők

A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén sok olyan is lesz, aki most először jelenik meg a Szentlőrinci Gazdanapokon – közölte Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ igazgatója. A hazai partnerek mellett ebben az esztendőben is bemutatkoznak külföldről érkező kiállítók, köztük osztrák, német és horvát agrárcégek. Ez utóbbiak a partnerszervezeteken, a bjelovári, az eszéki és a verőcei vásárok szervezőin keresztül érkeznek, ezzel is erősítve a Gazdanapok nemzetköziségét.Tovább >>>

Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesülete: Hektáronként 1 millió forint támogatás igényelhető a VP-ben

1 millió forint támogatás igényelhető hektáronként a szarvasgomba termesztésére a Vidékfejlesztési Programban.Tovább >>>

3,5 milliárd forintos pályázati keret élőhelyfejlesztésre

Az agrár-környezetvédelmi, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos célok teljesítéséhez kapcsolódó nem termelő beruházási projektek megvalósítására jelent meg felhívás az aktív mezőgazdasági termelők részére, a mezőgazdasági táj, ökoszisztéma szolgáltatásainak megfelelő szintjének visszaállítása, valamint fejlesztése, megvalósítása érdekében.Tovább >>>

Pályázati forrás nyílt az erdők gazdasági értékének növelésére

Az erdőgazdálkodók számára nyílt újabb pályázati lehetőség 2016. március 16-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A Miniszterelnökség a most megjelent felhívással mintegy 2,7 milliárd forint támogatást különített el az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására.Tovább >>>

Folyamatosan érkeznek az erdészeti támogatok - Idén megjelenik valamennyi vidékfejlesztési pályázat

Az idei évben megjelenik valamennyi vidékfejlesztési pályázat, a rendelkezésre álló összesen 1300 milliárd forintnyi forrásból 610 milliárdra már jelentkezhetnek az érintettek - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Hódmezővásárhelyen.Tovább >>>

Erdészeti géptámogatás csak augusztusban? - Itt az erdészeti támogatások új ütemezése 2016-ban!

Jóváhagyta a kormány a Vidékfejlesztési Program 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK), amelynek eredményeképpen idén több mint 800 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra pályázhatnak a gazdálkodók. A most rendelkezésre álló keretből a Miniszterelnökség 59 darab felhívás megjelentetését tervezi, amelyből 4 pályázat közbeszerzési eljárással kerül meghirdetésre.Tovább >>>

Magyarország agráripari csúcsrendezvénye - AGROmashEXPO 2016

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítások 2016-ban január 27-30. között várják a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.Tovább >>>

Kertészeti és erdészeti támogatások - Amit az erdészeti szaporítóanyag-előállítóknak tudnia kell!

A Vidékfejlesztési Program keretében a szaporítóanyag-termesztők a kertészeti intézkedés fejlesztési forrásait tudják igénybe venni, amelyet többek között öntözés-fejlesztésre és gépvásárlásra is fordíthatnak. A pályázatokkal foglalkozó Miniszterelnökség az Erdő-Mező Online kérdéseire válaszolt a kertészeti és erdészeti támogatások szaporítóanyag-előállítókat érintő témában.Tovább >>>

Tájékoztató előadások a NATURA 2000 erdők kezeléséről, a pályázati források lehívásáról

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a Natura 2000-es területeken érintett magán erdőgazdálkodók, illetve tulajdonosok minél szélesebb körű tájékoztatását szeretné elérni, hogy a pályázható, az erdőterületek természetességének megőrzését, az erdő és az erdőgazdálkodás minőségét javító EU források a lehető legnagyobb mértékben kerüljenek az erdőt fenntartó tulajdonoshoz vagy gazdálkodóhoz.Tovább >>>

Decemberben jön az erdészeti géptámogatás és az erdőkárok helyreállítását célzó pályázat

Az október 6-án megjelent Magyar Közlönyben már olvasható a kormányhatározat a Vidékfejlesztési Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról. Ebből kiderül, hogy több agrártámogatás felhívása is megjelenik még novemberben vagy decemberben. Az erdészeti támogatások közül "Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása" és az "Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások" jogcím várhatóan decemberben jelenik meg.Tovább >>>

Az erdészeti gépek és a tűzifa feldolgozása is kiemelt téma lesz az Agritechnica 2015 kiállításon

2015. november 10. és 14. között ismét várja a látogatókat Európa legjelentősebb, két évente zajló agrárkiállítása, a hannoveri Agritechnica. Ahogy minden alkalommal, úgy idén is külön területen mutatkoznak be a legújabb erdészeti fejlesztések, innovációk. Kiemelt téma a tűzifa ellátási lánc, a munkabiztonság és a fakitermelési módszerek bemutatása lesz. DLG Erdészeti és Faanyag Információs Központja az egész szakkiállítás alatt várja majd az érdeklődőket.Tovább >>>

Szakadó eső, erdészeti MTZ, fűrészek - Farmer-Expo 2015 (KÉPEK)

Augusztus 19. és 22. között idén is Debrecen felé fordul az agrárvilág. A nagy sikert azonban idén az első két napon elmosta az eső, ami szervezőknek, kiállítóknak és látogatóknak egyaránt nagy problémát jelentett. Amikor épp nem szakad az eső, akkor a sárral kell megküzdeni. Képekben mutatjuk meg, milyen is a 2015-ös Farmer-Expo - erdőgazdálkodó szemmel.Tovább >>>

<< < 4.9333333333333. / 8. oldal > >>