Keresési találatok erre a cimkére: nyúl

Erdőgazdálkodás és erdészeti termékek az OMÉK-on (+VIDEÓ)

Az idei, 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon az erdész szakma is nagy szerepet kapott mind a programok, mind pedig a kiállítók tekintetében. Volt például erdészeti konferencia, de az Erdészeti Tudományos Intézet standján az agrár-erdészetről is hallhattak előadást az érdeklődők. Az ERTI-nél mindezek mellett gyermekfoglalkozás is várta a látogatókat.Tovább >>>

Medveshagyma krém és vaddisznó gerinc - Erdei termékeket is díjaztak az OMÉK-on (+VIDEÓ)

Az erdőben található alapanyagokból készült élelmiszerek idei évben különösen nagy szerepet kaptak az OMÉK-on. 2015-ben ugyanis először adták át az Erdei Élelmiszer Termékdíjat, amelyet Juhász Illésné kistermelő vehetett át „Juhász Medvehagyma Krém" terméke elismeréseként. A VADEX Zrt. vaddisznó gerinc csont nélkül termékével az OMÉK Élelmiszer díj különdíját nyerte el.Tovább >>>

Kötélpályával is dolgoznak az Yvette ciklon által károsított területen (+Videó)

Több mint félmilliárd forintos kárt okozott Yvette, a mediterrán ciklon Vas megye állami erdeiben tavaly májusban. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a felügyeleti hatóság által megszabott határidőre elvégezte a kárfelszámolást, a bozsoki Sötét-völgyben azonban csak most érnek a munkák végére.Tovább >>>

Zalában nyílt meg az Erdők Hete rendezvénysorozat

A Zalaerdő Zrt. Magyar Termék Nagydíjas Zakatoló Erdei Iskolájában nyitották meg hivatalosan az idei Erdők Hetét. A 19. alkalommal szervezett rendezvénysorozaton több mint 150 programmal várják a hazai erdőgazdálkodók a természeti értékek iránt érdeklődőket. A szeptember 28. és október 4. között rendezett programok megtekinthetőek a www.erdokhete.hu honlapon.Tovább >>>

Szakadó esőben a Vértesi Erdő Zrt. fakitermelői győztek a STIHL országos döntőjében (+KÉPEK, Eredmények)

Szakadó esőben, és emiatt rövidített versenyen mérték össze tudásukat az ország legjobb fakitermelői pénteken a budakeszi Szilfa-tisztáson. A 41 csapat közül végül a Vértesi Erdő Zrt. gárdája lett a legjobb. Második a Dalerd Zrt. - Nagy István, harmadik pedig a Ritrovi Kft. csapata lett.Tovább >>>

OMÉK 2015 - Díjat kapott a Zalaerdő Zrt. Csiga-túra tanösvénye és a SEFAG Zrt. Zselici Csillagparkja

Látogatóközpont és Tanösvény kategóriában három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közös Az év ökoturisztikai létesítménye 2015 pályázatán, egy komplex ökoturisztikai élményt nyújtó helyszín pedig különdíjas lett.Tovább >>>

Vasdiplomát kapott Kis Lajos, Somogy legidősebb erdőmérnöke

Vasdiplomát kapott Somogy legidősebb erdőmérnöke, akit Horthy Miklós és Rákosi Mátyás is ösztöndíjjal tüntetett ki, később az ő munkája nyomán erdősült a megye.Tovább >>>

A szarvasbőgés végén nem tudnak vadászni a migránsok miatt

A Rigóci Baráti Vadásztársaság szerdán kapta a hírt, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal Vadászati Osztálya - mint első fokú vadászati hatóság - közbiztonsági okokból az államhatártól számított 5 kilométeren belül teljes körű vadászati tilalmat rendelt el. Ez a társaság számára azt jelenti, hogy a több mint 6000 ha területéből mindössze 3,8 ha-t tudna használni a vadászati főszezonban.Tovább >>>

Jövőre adják át az első hallgatónak a Kanadai Soproni Alumni Emlékérmet

A Kanadai Soproni Alumni Emlékérem hallgatói kitüntetés olyan diákok részére, akik legtöbbet tesznek a hagyományok megőrzéséért.Tovább >>>

Fakitermelő vállalkozást keres a JBH Magánerdészet Kft.

A letenyei székhelyű JBH Magánerdészet Kft. törzskiválasztó gyérítések elvégzésére keres fakitermelő vállalkozást. Feladat: lombos állományokban törzskiválasztó gyérítések elvégzése, kitermelt faanyag kiközelítése. Kzelítésre alkalmas méretű traktor feltétel.Tovább >>>

Országszerte várja az érdeklődőket az Erdők Hete programsorozat (+Eseménylista)

Minden állami erdőgazdaság és erdészeti erdei iskola közönségprogramokkal várja az érdeklődőket szeptember végén és október elején az Erdők Hete rendezvénysorozat alkalmából. Szervezett túrák, erdei vonatozás, kiállítások és gyerekfoglalkozások, és számtalan más érdekességen keresztül ismertetik meg a szakemberek az erdészek munkájával, a hazai erdők értékeivel a felnőtteket és kicsiket egyaránt. A programok listája alább!Tovább >>>

Agroerdészet, közjólét, állami erdőgazdaságok - Erdészeti programok az idei OMÉK-on

Szeptember 23. és 27. között két év után ismét a budapesti HUNGEXPO területén rendezik meg az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást, az OMÉK-ot. Természetesen az idei évben is több program várja az erdőgazdálkodókat a hazai agrárium legnagyobb rendezvényén. A NAIK standján az agroerdészet és az energiaültetvények állnak majd a középpontban, míg az állami- és magánerdők közjóléti feladatairól konferencia is lesz. Természetesen az idei évben is találkozhatunk az állami erdőgazdaságok képviselőivel is az OMÉK területén. A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntője ugyanakkor a korábbi tervektől eltérően mégsem a HUNGEXPO területén lesz szeptember 25-én, hanem Budakeszin.Tovább >>>

A királyi kastély kertjében ünnepeltek a vadászok - VIII. Gödöllői Vadásznap (KÉPEK)

Vadászkutya bemutató, solymászat, vadászkürtösök, néptánc és számos más program várta az érdeklődőket a szeptember 20-i, VIII. Gödöllői Vadásznapok alkalmával a Grassalkovich-kastély területén. Az Erdő-Mező fotókkal számol be az eseményről. Tovább >>>

<< < 43. / 63. oldal > >>