Zéno napja
A Zalaerdő Zrt. nyilvános árverést tart 2015. július 14-én Nagykanizsa-Bajcsán, 2015. július 15-én Csömödérben és Lentiben. Az árveréseken erdészeti és faipari gépek (traktor, forwarder, daru, rakodógép, hasítógép, stb.) kerülnek kalapács alá.Tovább >>>
Június 20-án Ikladon folytatódik a Magyar Rönkhúzó Bajnokság. A május 1-jén, Szigetszentmiklóson elindult versenysorozat második fordulóján ismét összecsapnak a lovas fakitermelők. A rendezvényen természetesen számos közönségprogram is várja majd az érdeklődőket. Tovább >>>
Május 1-jén Szigetszentmiklóson indult útjára a 2015-ös Magyar Rönkhúzó Bajnokság. Az első forduló mezőnyét Szlovákiából és Erdélyből érkező versenyzők is színesítették. Végül Jan Krinach végzett az első helyen, míg Szabadi Endre második lett. A nemzetközi összesítésben Tóth Tibor is felfért a dobogóra. A magyar bajnokság első fordulójában így szintén Szabadi Endre lett a legeredményesebb, míg a második Drexler Gábor, a harmadik pedig Engi Gábor lett.Tovább >>>
Elsősorban a hazai vállalkozások megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyaggal való ellátását szolgálja az állami erdőgazdaságoknál a közelmúltban bevezetett faanyagforgalmi szabályozás - mondta el szerdán Zalalövőn a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára. Tovább >>>
Lajkó Bendegúz faápoló kötéltechnikai szemináriumot tart április 18-án és 19-én az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakiskolában. Dobózsinór és súly használata, függesztett standok előnyei, hátrányai, terelések telepítése,és visszabontása - többek között ilyen témák lesznek a kurzuson.Tovább >>>
Vízhiány hatására a fákban egy olyan folyamat indul el, melyet hangjelenség kísér. A franciaországi INRA (francia nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet) kutatói laboratóriumi körülmények között rögzítették a szomjazó fa által kibocsátott ultrahangot.Tovább >>>
Megérkezett az erdei fafajoktól származó első magszállítmány a vetőmag világbankba, amelyet hét évvel ezelőtt hoztak létre a Spitzbergákon, hogy megőrizzék a Földön használt összes vetőmag mintáját egy esetleges nukleáris háború vagy világméretű természeti katasztrófa esetére.Tovább >>>
Kovács Péter, az Erdő-Mező egyik olvasója műszaki mentést, azon belül pedig munkavédelmet is oktat fakitermelők, motorfűrész-kezelők számára. Legfrissebb prezentációjához összegyűjtött néhány elrettentő képet, hogy bemutassa, miért is fontos a sisak, a vágásbiztos nadrág és bakancs, valamint a kesztyű használata, miért is kell odafigyelni a munkaeszközökre. Az elkészült anyagot az Erdő-Mezőnek is elküldte, most pedig megmutatjuk az összeállított fotósorozatot. A képek a nyugalom megzavarására is alkalmasa lehetnek, bár hangsúlyozzuk, hogy ezeknél sokszorta komolyabb sérülések is elképzelhetők!Tovább >>>
Huszonkét éves, de még bírja a nehéz fizikai munkát, el is végzi ellenkezés nélkül. Csillag, a hidegvérű ló akár 25 köbméter fát is kiközelít társával egyetlen nap alatt. A Börzsönyben kisebb időutazáson érzi magát a kiránduló, ha az együtt dolgozó lovakkal és emberekkel találkozik. Az erdei munkaló ma ismét egyre nagyobb szerepet kap, hiszen az erdészetek próbálják úgy végezni a fakitermelő munkát, hogy közben minél jobban figyeljenek a környezetre, óvják a többi fát – és ebben bizony a legjobb társ nem a munkagép, hanem a ló – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.Tovább >>>
Lajkó Bendegúz 1982-ben született Szegeden, azóta is a dél-alföldi településen él. 1999-ben Ásotthalmon a Bedő Albert szakiskolában erdőművelő-fakitermelőként végzett, majd 2003-ban Szegeden a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban erdész technikus lett. 2005 óta foglakozik fal- és sziklamászással. Gyermekkora óta a természet rabja, solymászik, vadászíjászik, ebből adódóan pedig sokat mászik fára. Valahol itt kezdődik a történet… Erdő-Mező Portré.Tovább >>>
A hét eleji ónos eső miatt kidőlt fákat és leszakadt ágakat az erdészetek várhatóan kedvezményes áron, a szociális tűzifaprogramban értékesítik majd, de az akció legkorábban csak januárban, a károk felmérése után kezdődhet.Tovább >>>
A novemberi EIMA nemzetközi mezőgazdasági kiállítás alkalmával több innovatív terméket is díjaztak az olaszországi rendezvény szervezői. Az egyik ilyen a mindössze 2 kilogrammos Pellenc Selion C21HD motorfűrész, amely az alpin favágók számára lehet különösen érdekes.Tovább >>>
Új rönkvágó üzemcsarnokot épít, a meglévő műhelyét pedig bővíti és korszerűsíti a Szalai Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. Zalalövőn, az ipari parkban - tájékoztatta a cég ügyvezetője hétfőn az MTI-t.Tovább >>>
Kiváló hangulatban telt az idei STIHL regionális fakitermelő verseny Bükkzsércen. Az augusztus 30-i rendezvényen vadászok, erdészek és favágók mutathatták meg szakmájuk szépségét az érdeklődőknek. Kísérőprogramokban nem volt hiány, hiszen a vadételfőző verseny, a bőgőverseny és a STIHL Roadshow mellett rönkhúzás is szórakoztatta a közönséget.Tovább >>>