Keresési találatok erre a cimkére: lovas rendőr

A erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás területén magas a cégek bedőlési aránya

Az állattartás, valamint az erdő- és vadgazdálkodás területén magas, 2,5 százalék feletti a cégek bedőlési aránya, míg a növénytermesztésben és a halászatban ennél alacsonyabb, 1,5 százalék alatti a fizetésképtelenné válási mutató - közölte a Bisnode nemzetközi cégminősítő a mezőgazdaság egyes területein tevékenykedő vállalkozások közötti eltérések vizsgálata alapján.Tovább >>>

Módosítanák a földtörvényt

Változtatna a kormány a május elsején életbe lépő, de már elfogadott mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló törvényen, hogy a demokratikus elvek erőteljesebben érvényesüljenek a helyi földbizottságok felállításakor, miután az unióból is kifogásolták az erre vonatkozó előírásokat – tudta meg a Magyar Nemzet. Tovább >>>

Késésben vannak a földbizottságok

Május elsejéig nem alakulnak meg a helyi földbizottságok, mert hiányzik az ehhez szükséges kormányrendelet, ezért a bizottságok feladatait átmenetileg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervei veszik át - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.Tovább >>>

Téli Gazdaesték - Megyei agrárfórum Földesen erdészeti témákkal

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett „Téli Gazdaesték” megyei agrárfórum sorozatának következő előadása Földesen két erdészeti témával is várja a környékbeli erdőgazdálkodókat csütörtök este.Tovább >>>

Az erdészet, vadászat, halászat területén csökkenhet a munkavállalók száma

A gumitermék gyártó gépkezelők, a termék-összeszerelők, valamint a forgácsolók lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerő-piacon idén. Az erdészet, vadászat, halászat területén csökkenhet főleg a munkavállalók száma, derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és az MKIK-GVI munkaerő-piaci prognózisából.Tovább >>>

Szakképzési megállapodást kötött az agrárkamara az erdészekkel, vadászokkal

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hét szervezettel szakképzési, ezek közül kettővel stratégiai megállapodást is kötött a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás (FeHoVa) nyitó napján.Tovább >>>

Felértékelődik a horgászat és a halgazdálkodás

Felértékelődik Magyarországon a horgászat és a halgazdálkodás, a folyók és tavak megújítása, a jelenleginél sokkal gazdagabb és értékesebb halállomány jobban kiszolgálja a horgászokat és vonzza a horgászturizmust.Tovább >>>

Újabb erdészeti és agrár szervezetek szólaltak fel az akác védelmében

A meghatározó agrár- és erdészeti szakmai szervezetek teljes megdöbbenésüknek adnak hangot, hogy az Európai Unió az akác korlátozására, kiirtására, illetve támogatásból történő kizárására törekszik. Ezért támogatásukról biztosítják Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő múlt heti - az akác védelmére irányuló - felszólalását.Tovább >>>

Ébredezés idején lövik ki a balatoni kormoránokat

Kormoránok miatt fő a feje a balatoni halászoknak. Pár éve jelentős kárókatona kolónia éjszakázik a tó északi parti erdős részén. Kétszázat kilőnek közülük. Tovább >>>

Kedvezményt kapnak a MOL kutaknál az agrárkamarai tagok

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara tagjai januártól olcsóbban tankolhatnak a Mol-kutaknál a két fél képviselői által pénteken, Lajosmizsén aláírt megállapodás értelmében. Tovább >>>

Megalakult az Agrárkamara Erdő- és Vadgazdálkodási Országos Kamarai Osztálya

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdő- és Vadgazdálkodási országos kamarai osztály 2013. október 30-án megtartotta alakuló ülését Budapesten.Tovább >>>

Összegyűltek a magánerdősök - Hangulatjelentés a MEGOSZ nagyrendezvényéről (+KÉPEK)

Részletes tudósítást csak később fogunk készíteni a MEGOSZ október 5-i nagyrendezvényéről, sőt, videóban is beszámolunk majd a szakmai programról, de egy kis hangulatjelentéssel a helyszínről is jelentkezünk! Frissítjük!Tovább >>>

Átadták az agrárkamara első tagkártyáit - a NEFAG Zrt.-nek is! (+Kép)

Átadták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) első tagkártyáját csütörtökön Budapesten, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK).Tovább >>>

Kötelező földhasználat-regisztráció az átlátható földviszonyokért

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja a földhasználók figyelmét, hogy 2013. szeptember 30-ig  tegyenek eleget földhasználati bejelentési kötelezettségeiknek. Erre a pontos földhasználati adatbázis létrehozása miatt van szükség, így várhatóan a földhasználati viszonyok átláthatóbbak lesznek, könnyebben felszámolhatják a jogszabályok kikerülését szolgáló megállapodásokat, és csak azok juthatnak majd földhöz, akik  jogosultak arra.Tovább >>>

Növekvő haltermelés - Törvényi szigor az orvhalászoknak

A Magyarországon haltermelésből származó évi 20 ezer tonnányi hal mennyiségének fokozatosan 30 ezer tonnára növelése a feladat, amihez várhatóan az EU támogatásával is számolni lehet - mondta a vidékfejlesztési tárca erdészeti, halászati és vadászati főosztályának vezetője az MTI-nek.Tovább >>>

<< < 12. / 14. oldal > >>