Aliz napja
Az október 6-án megjelent Magyar Közlönyben már olvasható a kormányhatározat a Vidékfejlesztési Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról. Ebből kiderül, hogy több agrártámogatás felhívása is megjelenik még novemberben vagy decemberben. Az erdészeti támogatások közül "Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása" és az "Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások" jogcím várhatóan decemberben jelenik meg.Tovább >>>
Október 10-én színes programokkal várta a látogatókat Szejkefürdőn az V. Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozat, amit Kovászna megye után ezúttal Hargita megyében rendeztek meg. A helyi vadászok trófeái, és a különféle portékák mellett táncosok, vadászkutyások és solymászok is szórakoztatták a közönséget. A környékbeli vadászegyesületek mindeközben főzőverseny során mutathatták meg, mit is tudnak. A kiváló hangulatú rendezvényről az Erdő-Mező hamarosan kisfilmet is közöl, addig pedig fotóinkon keresztül mutatjuk be, hogy szombaton milyen volt a Székelyföldi Vadásznapok Szejkefürdőn. Tovább >>>
A gyarapodó népességszámmal és a mezőgazdasági termelés növelésével párhuzamosan tovább csökkenek az erdők világszerte, az elmúlt 25 évben azonban az erdőirtás mértéke több mint 50 %-kal mérséklődött, derül ki a FAO ma megjelent tanulmányából.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület Egri Helyi Csoportja az EGERERDŐ Zrt. támogatásával az idei évben is megszervezte nyugdíjas találkozóját. Idén a Szilvásváradi Erdészet volt a rendezvény házigazdája.Tovább >>>
A washingtoni székhelyű Center of Global Development (globális fejlődés központja) nevű kutatóintézet száz ország műholdfelvételeit elemezte. Eredményeik arra mutatnak, hogy a következő 35 évben 289 millió hektár trópusi őserdőt vágnak ki a Földön.Tovább >>>
Egy olyan kormányhatározat-tervezetet dolgozott ki a román kormány, amelynek értelmében azon erdőtulajdonosok, akik a környezetvédelmi szabályozás miatt nem termelhetnek ki fát, öt éven keresztül évi legtöbb 500 eurót kapjanak kárpótlásként. Márk-Nagy Jánost a transindex.ro portál kérte meg, hogy elemezze a jogszabálytervezet rendelkezéseit.Tovább >>>
Erdőőrség megalakításáról hozott sürgősségi rendeletet keddi ülésén a román kormány, amely így próbál gátat szabni az évi 8,8 millió köbméter fára becsülhető illegális erdőirtásnak.Tovább >>>
A zöldszervezetek tiltakozása ellenére a Kovászna megyei intézmények képviselőiből álló szakbizottságok jóváhagyták az osztrák Holzindustrie Schweighofer székelyföldi fűrészüzeme környezetvédelmi engedélyét – idézte az MTI a Háromszék napilapot.Tovább >>>
Műholdképek alapján az Erdészeti Kutatóintézet (ICAS) olyan, tarvágásokat kimutató online alkalmazást készített, amelynek tesztverzióján jól látszik, hogy Hargita megyéből és környékéről összesen 4 295 hektár erdő és erdős legelő tűnt el 2000 és 2006 között.Tovább >>>
Hogyan alakul a világ élelmiszertermelése, hogyan változik a klíma a csökkenő erdőfelületek hatására? Miként befolyásolhatja a magyar gazdákat az esőerdők irtása? Amerikai és kínai kutatók az albedó (A Föld felszínéről visszaverődő napsugarak száma) és az evapotranszspiráció (az atmoszférába párolgó víz mennyisége) vizsgálatával következtetnek a várható hőmérséklet-változásokra.Tovább >>>
Brit kutatók eredményei szerint amikor a gerinctelenek sokfélesége hanyatlásnak indul, létfontosságú szerepüket a rendszer egyéb tagjai vehetik át az őserdőkben.Tovább >>>
Az erdőirtás fékezi az emissziócsökkentést, így a klímapolitika egyik legnagyobb kerékkötője. A Föld erdőségeit továbbra is több okból tizedelik, köztük van a bányászat, az olajpálma-ültetvények és az élelmiszernövény-termesztés.Tovább >>>
Fakitermelő olvasóink egy jelentős része a héten extrém körülmények között dolgozott, hiszen a jegesedés miatt kialakult helyzetben utakat tettek járhatóvá, lovak itatását segítették... Jelenleg is dolgoznak az erdőkben, hogy a kidőlt fákat, letört ágakat eltávolítsák. Túri József a Bükkből, Gammer János a Gerecséből, Szabácsik Ferenc pedig a Vértesből mesélt az elmúlt egy hétről és a következő időszak munkáiról.Tovább >>>
A törvénytelen erdőirtások visszaszorítását tartja kilenc hónapos miniszteri mandátuma legfontosabb eredményének Korodi Attila, a romániai környezetvédelmi tárca vezetője.Tovább >>>
Jelentős anyagi támogatást kapnak azok a szegény országok, amelyek vállalják az erdőirtás gyakorlatának beszüntetését - jelentette be a brit kormány az ENSZ keddi nemzetközi klíma-csúcsértekezletén New Yorkban, amelyen több mint harminc ország és negyven vállalat írta alá az erdők védelméről szóló nyilatkozatot.Tovább >>>