Dénes napja
Eleinte marad a kemény hideg, enyhülésre csütörtöktől lehet számítani. A hideg időjárást okozó, tőlünk kissé keletre, majd délkeletre mozgó hideg légörvény középpontjával is fölénk helyeződik, majd csütörtökre északkelet felé távozik térségünkből. Csütörtökön nyugat felől egy frontrendszer éri el a Kárpát-medencét, ami enyhébb, és átmenetileg nedvesebb légtömegeket hoz, így csütörtökön még csak a Dunántúlon, majd a hétvégére a keleti országrészben is kevéssel fagypont fölé emelkedik napközben a hőmérséklet. A hét második felében csapadékra is számítani lehet, keleten főként havazás, a Dunántúlon, eső, ónos eső, havas eső, később hó formájában.Tovább >>>
Magyarország kiemelten kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az ország két legfontosabb génmegőrző intézményének és a nemzeti park igazgatóságok génmegőrzési feladatainak kiterjesztését tervezi - mondta a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Biológiai Sokféleség Egyezmény Részes Feleinek 13. Konferenciáját megelőző miniszteri találkozón, Mexikóban a tárca keddi közleménye szerint.Tovább >>>
Elkezdődtek az erdősítési munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park területén. A lombhullást követően a kora tavaszi időszakig mintegy 60 hektáron, 350.000 darab őshonos fajokból álló facsemetét ültetnek a Tisza-völgyében és a Homokhátságon.Tovább >>>
Az előrejelzések szerint jövő héten kedden a Soproni-hegységben meg is maradó, vékony hóréteg eshet, ami persze még hamar el fog olvadni.Tovább >>>
Ütközik a természetvédelem és az erdőgazdálkodás a nem őshonos fafajok miatt, ugyanis a természetvédelmi törvény előírja, hogy ha kivágnak egy nem őshonos fát, akkor helyébe csak őshonos ültethető. A Gemenc Zrt. vezérigazgatója azt mondta: ezzel az a probléma, hogy míg például a nem őshonos nemes nyár 20 év alatt nő meg, addig az őshonos szürke nyár 40, vagyis hamarosan lesz egy olyan időszak, amikor nem lesz elég feldolgozható fa Magyarországon. Tovább >>>
Ezen a héten többnyire borús lesz az időjárás, sok esőre kell készülni, helyenként havas eső, hó is lehet. Többször erős, viharos lesz a szél is, de marad az enyhe idő, olykor még éjszaka is csak 8 Celsius-fokig hűl le a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Tovább >>>
A következő napokban is folytatódik a hideg téli időjárás, helyenként mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet, többfelé még napközben is maradnak a mínuszok. Emellett napsütésre, néhol gyenge havazásra, ónos esőre is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú országos előrejelzésből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.Tovább >>>
A következő napokban továbbra is főleg esőre kell készülni, a hét második felében azonban újra téliesre fordul az idő. Havazás és lehűlés várható, vasárnap helyenként még nappal is csak mínusz 9 Celsius-fok lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott középtávú előrejelzésből.Tovább >>>
A következő napokban hidegebb, téliesebb időre kell készülni, többfelé várható havazás, akár hófúvás is, helyenként akár mínusz 16 Celsius-fokig is hűlhet a levegő. A hét második felében várható némi enyhülés, ekkor akár plusz 8 fokig is melegedhet az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.Tovább >>>
Az újév második napján az országban több helyre megérkezett az igazi tél: a hideg mellett havazással is. Több településen meg is maradt hó, és az előrejelzések szerint több hullámban a következő napokban is várható még havazás.Tovább >>>
A jövő héten nem várható komoly lehűlés, de többnyire borús lesz az idő. Többször lehet tartós köd, ködszitálás, olykor eső is, de havazás nem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.Tovább >>>
A jövő héten folytatódik a csapadékos, hűvös idő. Többször lehet havas eső, a magasabban fekvő helyeken hó is, a leghidegebb órákban többfelé lehetnek mínuszok, néhol még napközben is fagypont közeli értékekre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.Tovább >>>
A következő napokban tovább enyhül az idő, de a leghidegebb órákban helyenként akár 1 Celsius-fokig is hűlhet a levegő. Folytatódik a borús idő is, a hétvégén néhol havas eső is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.Tovább >>>
Szelídgesztenye szakmai tanácskozással indult a nagymarosi október a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézete jóvoltából. Az Agrofórum Online tudósítása a rendezvényről.Tovább >>>
Háromtrillió fa van a Földön, derült ki a Yale Egyetem munkatársainak kutatásából, tehát minden emberre 420 fa jut. Az eredmény azért lepte meg a kutatókat, mert korábban ennél jóval kisebb számra - hatodára, nyolcadára - becsülték a Föld faállományát. És bár már harmadik éve csökken a kiirtott erdők összterülete, számos hely van még mindig veszélyben. Tovább >>>