Jónás, Renátó napja
Az illegális erdőirtásokról forgat sorozatot Broken címmel a Netflix, és egy egész adást szentelnek benne Romániának. Az első rész november 27-én látható összesen 190 országban, a csatorna tényfeltáró programjának részeként. Keleti szomszédunknál főként nemzeti parkokban, a Cserna völgyében és a Retyezátban forgattak.Tovább >>>
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara 2019. november 27-én 13 órai kezdettel rendezi meg Tudományos Diákköri Konfereciáját. A rendezvényt prof. dr. Bidló András dékán és prof. dr. Bartha Dénes a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke nyitja meg a 4-es teremben.
Az Erdőtérkép megjeleníthető rétegei között, új réteg kapott helyet, amely az erdőtervezési körzetek erdősültségi arányát mutatja be!Tovább >>>
A Széchenyi Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola szerdai pályaválasztási napján száztízen vettek részt: a diákok és szülők mellett pedagógusok is ellátogattak a rendezvényre.Tovább >>>
Még mindig tart a világ egyik legnagyobb agrárkiállítása Németországban. A hannoveri Agritechnica ebben az évben is a jövőbe mutató technológiák és a különleges marketingfogások színtere, ezeket ötvözte most a Massey Ferguson.Tovább >>>
A világ mezőgazdasága és erdőgazdálkodása folyamatos és dinamikus átalakulás küszöbén áll, amiről már sokszor és sokat írtunk. A digitalizáció, a robottechnológia, a drónok egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztésekben, sőt a mindennapokban is. De a traktorok következő generációinak tervezésénél a károsanyag-kibocsátás minimálisra vagy nullásra csökkentése is hasonló vezérelv, amire most az osztrák STEYR is megpróbál választ adni - sok más mellett.Tovább >>>
Havonta egyszer utazik haza – legközelebb karácsonykor – az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium legmesszebbről érkezett diákja, a 15 éves Fodor Márton.Tovább >>>
Durván felhasított fejbőrrel, nyak- és végtagsérülésekkel került kórházba, de élve megúszta a medvetámadást egy nagykárolyi vadász – írta a maszol.ro alapján az nlc.hu.Tovább >>>
Az ASP-helyzet a szomszédos országokban is súlyos, illetve jelentősen romlott a közelmúltban, emiatt Magyarországon is magasabb készültség, valamint határozott lépések meglépése indokolt.Tovább >>>
Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. nagy tételben árusít karácsonyfát a Nagykanizsai Erdészet Bajcsai Csemetekertjében, így az állami erdőgazdaság várja a viszontelandók jelentkezését.Tovább >>>
A ZALAERDŐ Zrt. nyilvános árverés keretében értékesíteni kívánja alábbi eszközeit. Tovább >>>
Két medvetámadás is történt Romániában, egy embert Bákó megyében megölt egy állat, Beszterce megyében pedig szintén egy medve sebesített meg egy férfit – közölte a Mediafax hírügynökség.Tovább >>>
A hatályos jogszabályoknak megfelelően idén is megszervezik a mező- és erdőgazdasági munkát végző légijármű-vezetők kötelező továbbképzését. A személyes jelenlétet igénylő képzés 2019. november 4. és 7. között valósul meg Gödöllőn. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei előadóként, valamint vizsgabizottsági tagként vállalnak részt a kurzus sikeres lebonyolításában.Tovább >>>
Az elmúlt hetek átlagosnál melegebb és száraz időjárása miatt Bács-Kiskun és Csongrád megye erdőterületein az avarréteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki. 2019. október 26-tól ebben a két megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.Tovább >>>