Keresési találatok erre a cimkére: biomassza

Enyhítenék a hivatásos vadász szakképesítési követelményeit

Vadászati és halgazdasági tárgyú törvénymódosítások általános vitáival, majd napirend utáni felszólalásokkal ért véget az Országgyűlés keddi ülésnapja.Tovább >>>

A Vándorgyűléstől az arany sakálig - Az OEE Kaposvári Helyi Csoportjának évnyitó rendezvénye

A Hotel Kardosfa konferenciatermében tartotta a Kaposvári Helyi Csoport idei első összejövetelét. A napirendnek megfelelően, először a 2015. évi szakmai tervet tárgyalták meg. Spingár Péter, a helyi csoport elnöke elmondta, hogy számunkra idén a legjelentősebb rendezvény a Vándorgyűlés, és az ahhoz kapcsolódó Év Erdésze Verseny lesz. Ennek szervezése már folyamatban van, részletei megtekinthetőek lesznek a hamarosan induló 146. OEE Vándorgyűlés honlapján. Ugyancsak a vándorgyűléshez kapcsolódott, az idei egyesületi kitüntetésekre való javaslattétel.Tovább >>>

Az Erdők Nemzetközi Napja Zalában

Március 21-én van az Erdők Nemzetközi Napja, melynek keretében a Zalaerdő Zrt. több programmal is készül. Március 18-án (szerdán) és 19-én (csütörtökön) a Nagykanizsai és a Zalaegerszegi Erdészet vezetett szakmai túrával várja az óvodás, illetve iskolás csoportokat a területükön található tanösvényeken (Nagykanizsa, Zalakaros, Zalaegerszeg, Csácsbozsok).Tovább >>>

Rönkhúzó Verseny lesz május 1-jén Szigetszentmiklóson (+Kedvcsináló videók!)

Ügyességi rönkhúzás, páros rönkhúzás, egyes szánhúzás. Ezekben a versenyszámokban mutathatják meg tudásukat a lovas fakitermelők május 1-jén Szigetszentmiklóson, ahol a 2015-ös év első rönkhúzó versenyét rendezik majd meg. A 10 órakor kezdődő eseményen a megmérettetésen kívül lesznek gyermekprogramok, íjászverseny, kirakodóvásár, tombolás, lovaglás és táncház is. A rönkhúzó verseny médiatámogatója az Erdő-Mező erdészeti portál!Tovább >>>

Szünetel a fakitermelés és az újraerdősítés is a sok víz miatt

A sok eső miatt több mint ezer hektáron nem tudnak dolgozni Kaszón, így szünetel a fakitermelés és az újraerdősítés is. Van, ahol több mint egy méter magasan áll a víz, az erdei utak pedig járhatatlanok. A területen egyáltalán nem lehet fát kivágni, így akár tűzifahiány is kialakulhat. Az erdősítésre kijelölt területek 40 százaléka víz alatt van, ezért a faültetés sem lehetséges. A vadat egyelőre nem veszélyezteti a sok víz.Tovább >>>

Április 8-ig kell benyújtani az I. negyedéves erdővédelmi kárbejelentő lapokat!

A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2015. I. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2015. április 8.Tovább >>>

Március 15. - Erdészeket is kitüntettek a nemzeti ünnep alkalmával

Ahogy az már megszokott, nemzeti ünnepeink alkalmával az ország vezetői kitüntetéseket adnak át. Nem volt ez másként 2015. március 13-án sem. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta Dr. Faragó Sándornak, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorának. Fazekas Sándor emellett több személyt is kitüntetett.Tovább >>>

150 lopott motorfűrész, fűkasza és egyéb gép került vissza a tulajdonosaikhoz

Szerszámgépeket zsákmányoló bandát lepleztek le az érdi rendőrök. A sikeres nyomozásnak köszönhetően eddig 152 darab munkagépet foglaltak le, amelyeket a mai napon elkezdtek visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosoknak.Tovább >>>

Jelentősen csökkent a falopások száma a medvék megjelenésével a Bükkben

Az utóbbi hónapokban folyamatos volt a medvék jelenléte, az állatok már telelni sem húzódnak vissza Szlovákiába. Az érintett területeken már több figyelmeztető táblát is kihelyeztek, a napokban pedig elkészültek a tájékoztató plakátok és lapok. Annyi biztos, minimum két barnamedve rója Észak-Magyarország erdeit.Tovább >>>

Több száz pedagógus ismerkedett az erdei iskolákkal

Magunkat ajánljuk – ezzel a címmel hirdettek pályázatot az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskolái. A felhívás elsősorban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei általános – és középiskoláknak szólt. A célunk az volt, hogy bemutassuk tevékenységünket azokban az oktatási intézményekben, ahol nem ismerik az erdészeti erdei iskolákat.Tovább >>>

Fűrészüzemet avattak a szabolcsi Encsencsen

Fűrészüzemet létesített az LKM.HU Service Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Encsencsen, a nettó 127 millió forint értékű, 33 új munkahelyet teremtő beruházást Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára adta át a magyar-román határ közelében fekvő községben pénteken.Tovább >>>

Ismét magyar diadal a XXIII. Lengyelországi Erdészek Nemzetközi Sakkbajnokságán

Elsöprő győzelmet arattak a magyarok egyéniben és csapatban is a XXIII. Lengyelországi Erdészek Nemzetközi Sakkbajnokságán. Papp Nándor (Zalaerdő) ismét veretlenül játszott.Tovább >>>

Fotópályázat és kiállítás: erdőségek, természeti értékek és viharkár a Tiszántúlon

Északkelet-Magyarország, a Tiszántúl erdőségeiről, természeti értékeiről, nagyszerűségéről, egyúttal az azokat elemésztő viharkárokról szervez fotópályázatot és kiállítást a Debreceni Egyetem Közművelődésügyi Titkársága és a Foreign Student Medical Association; a tárlatra április 15-ig lehet jelentkezhetni.Tovább >>>

A Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola élére is igazgatót keresnek

A Földművelésügyi Miniszter - a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXHI. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola tanár munkakörben igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására.Tovább >>>

OEE: Életmentő emlékérmet vehetett át Csiha Imre

Magyarország Kormánya a Belügyminiszter előterjesztésére alapján életmentés során tanúsított hősies magatartása elismeréséül „ÉLETMENTŐ EMLÉKÉRMET” adományozott Csiha Imre erdőmérnöknek, a NAIK ERTI Püspökladányi Állomás igazgatójának.Tovább >>>

<< < 315. / 434. oldal > >>