Keresési találatok erre a cimkére: biomassza

Juhász István nyerte az idei STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságot (+KÉPEK)

Augusztus 16-án, Ráckevén rendezték meg a harmadik magyarországi STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságot, amelynek komoly tétje volt. Az első három helyezett ugyanis bekerült a nemzeti válogatottba, hogy ősszel a 4 fős magyar csapatban szerepelhessen a lengyelországi, poznani VB-n.Tovább >>>

Felkészülés vasúti talpfával – Interjú Árvai Ágoston rönkhúzó versenyzővel, állattenyésztővel (+Vámosmikolai eredmények)

Augusztus 8-án Vámosmikolán rendezték meg a II. Magyar Rönkhúzó Bajnokság harmadik fordulóját. A szigetszentmiklósi és ikladi versenyek után ismét egy izgalmas megmérettetést láthatott a közönség, amelyen végül Szabadi Endre diadalmaskodott. A második helyen a tavalyi bajnok, Drexler Gábor végzett. A vámosmikolai rönkhúzó verseny után a harmadik helyezett Árvai Ágostonnal beszélgettünk.Tovább >>>

Kisfilm a keszegi STIHL Fakitermelő Versenyről (VIDEÓ)

Az év legmelegebb napjainak egyikén, július 18-án rendezték meg a Keszegi Favágó Versenyt, amely egyben a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt 2015-ben. A nap végén újabb hat csapat szerzett indulási jogot a szeptemberi OMÉK idejére meghirdetett döntőre.Tovább >>>

Ezerötszáz köbméternyi faapríték lángolt Érsekhalmán

Ezerötszáz köbméternyi faapríték-rakás kapott lángra Érsekhalmán, a Hildi sornál pénteken délben. A tűz a mellette található bozótost is veszélyeztette.Tovább >>>

Vádat emeltek a salgótarjáni medvegyilkosok ellen

Barnamedvére lőtt egy férfi egy salgótarjáni vadászaton még tavaly májusban. Az állat nem pusztult el azonnal, el tudott menekülni, aznap hiába keresték.Tovább >>>

Módosulhat a fegyvertörvény

Módosítana a fegyvertörvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A magyar szabályozás jelenleg ugyanis csak a törvényben meghatározott célokra – sport, vadászat, önvédelem és szolgálatteljesítés – engedélyezi az éles lőfegyverek tartását. A régi, kiemelkedő eszmei értékkel bíró fegyvereket ezért az esetek jelentős részében hatástalaníttatni kell, ami viszont egyet jelent a fegyver tönkretételével.Tovább >>>

Kim Dzsongun erdészeti ügyek miatt kivégeztette országa miniszterelnök-helyettesét

Dél-koreai értesülések szerint Kim Dzsongun, a szinte korlátlan hatalmú észak-koreai diktátor egy erdészeti ügyekben való nézeteltérés miatt kivégeztette országa miniszterelnök-helyettesét.Tovább >>>

Vadászati és idegenforgalmi előadót keres az Északerdő Zrt.

Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdálkodási Zrt. pályázatot hirdet vadászati és idegenforgalmi előadó munkakör betöltésére.Tovább >>>

Több mint 300 milliárd forintból fejleszti egy konzorcium a nyárfa alapú bioetanol gyártást

Mintegy 369 millió forint költségvetésű projekt keretében a James and Tailor Kft., a Károly Róbert Főiskola és a SZURO-TRADE Kft. konzorciumi együttműködésben dolgozik a nyárfa fajtákra alapozott bioetanol gyártásán - olvasható a partnerek közös, MTI-hez eljuttatott közleményében.Tovább >>>

Az erdészeti beruházások kiemelkedően magas arányban részesedhetnek a Vidékfejlesztési Program forrásaiból

Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország 2014-2020-as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programját. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint nehéz és küzdelmes egyeztetéseken vagyunk túl, de a legfontosabb kérdésekben sikerült megvédenünk a magyar gazdák, a magyar vidék érdekeit Brüsszellel szemben.Tovább >>>

Vadászati évadnyitó lesz Zalában (+Részletes program)

A zalai erdészek és vadászok nevében a Zala Megyei Vadászszövetség, az OMVK Zala Megyei Területi Szervezete és a ZALAERDŐ Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a zalai vadászok ünnepélyes évadnyitó rendezvényére 2015. augusztus 29-én 9.00 órától.Tovább >>>

Friss információk az erdészeti támogatások kérelmeiről és kifizetéseiről

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) megkapta az MVH-tól az erdészeti támogatásokkal kapcsolatos fontosabb adatokat a kérelmekre és a kifizetésekre vonatkozóan, amelyet az alábbiakban az Erdő-Mező is közzé tesz. Tovább >>>

Egységes kérelem - az előleg kifizetések októberben kezdődhetnek

Kedvezőnek értékelte az egységes agrártámogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, aki egyben jelezte: az előleg kifizetések az ellenőrzéseket követően, októberben kezdődhetnek.Tovább >>>

<< < 296. / 434. oldal > >>