Aliz napja
A Kárpát-medence vadászainak és horgászainak nagyszabású találkozója 2016. február 18-21. között várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!Tovább >>>
A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság felhívása az állami erdőterületen, magán erdőterületen gazdálkodók és faipari szereplők részére.Tovább >>>
Február 19-én, a FeHoVa vadászati kiállítás második napján vadgazdálkodási konferenciát rendeznek „A vadgazdálkodás időszerű kérdései” címmel. Szó lesz az apróvad-gazdálkodás kihívásairól, a zöldítésről, az agrár-erdészeti rendszerek vadgazdálkodási vonatkozásairól és nagyvad-állomány növekedéséről is.Tovább >>>
Az idei évben megjelenik valamennyi vidékfejlesztési pályázat, a rendelkezésre álló összesen 1300 milliárd forintnyi forrásból 610 milliárdra már jelentkezhetnek az érintettek - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Hódmezővásárhelyen.Tovább >>>
Minden bizonnyal piros napos ünnepként vonul be az állami erdőgazdaságok történetébe 2016. február 15., hiszen mintegy 20 év után végre jogilag is a megfelelő környezetben végezhetik a munkájukat a társaságok. A Földművelésügyi Minisztériumban ugyanis a szaksajtó jelenlétében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Bitay Márton Örs államtitkár, valamint az állami erdőgazdaságok vezérigazgatói aláírták a végleges vagyonkezelési szerződéseket.Tovább >>>
Egy köbméter gallyfát már 4500 forintért is lehet venni Nagymágocson. Igaz, ezért keményen meg kell dolgozni. Aki nem sajnálja az idejét, és kellő erővel is bír, most olcsón beszerezheti a jövő évi tűzrevaló egy részét az erdészettől.Tovább >>>
A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zárkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye : 5000 Szolnok, Kaán Károly utca 71., cégjegyzékszáma: Cg. 16-10-00 1563.sz.) nyilvános ajánlattételi felhívást tesz közzé az alábbi tartalommal.Tovább >>>
A 2016. évi szalonka monitoring első megfigyelési időpontja február 13-ára, szombatra esik. Tekintettel az enyhe télre, az itt áttelelt madarakból akár még észlelhetnek is monitorozók. A programot az elmúlt évben hirdette meg ismételten az Országos Magyar Vadászati Védegylet azzal a céllal, hogy folytassa az erdei szalonka tavaszi vonulásának kutatását.Tovább >>>
A „Holnap városáért” díjban részesült a Pannonpower, amely a pécsi erőmű fejlesztésével eredményesen járult hozzá, hogy a baranyai megyeszékhely legyen az első, hőenergia-szükségletét teljes egészében megújuló forrásokból kielégítő megyei jogú város Magyarországon. A 2013-ban alapított díjat azon önkormányzatoknak és cégeknek ítélik oda, amelyek kezdeményezéseikkel egyszerre járulnak hozzá a helyi fenntarthatósági viszonyok javításához, valamint a 2030-ig teljesítendő ENSZ Fenntartható Fejlesztési Célok teljesítéséhez.Tovább >>>
A VADEX Zrt. és az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft. közösen meghirdeti éves export fuvarozási pályázatát az alábbi irányokba: Németország, Belgium, Hollandia, Franciaország, Dánia, Olaszország, Svájc.Tovább >>>
A tavalyi évhez hasonlóan az Erdő-Mező Online és Magazin kiállítóként vesz részt a február 18 és 21. között zajló FeHoVa vadászati kiállításon. A rendezvényre portálunk 10 db páros belépőt sorsol ki azok között, akik az alábbi kérdéseinkre helyesen válaszolnak! Légy te az egyik szerencsés nyertes, és gyere pároddal vagy vadászcimboráddal a legnagyobb hazai vadászati kiállításra!Tovább >>>
Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás 2016. február 18-21. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Látogasson el hozzánk Ön is, hiszen 12 ország 260 kiállítója várja az érdeklődőket, vadászni, horgászni, kirándulni vágyókat!Tovább >>>
Veszettség vírusát mutatta ki egy Szerencsen őrkutyák által megfojtott rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, ezért a hatóság ezúton is és ismételten felhívja a figyelmet a megelőzést szolgáló vakcinázás és a vadakkal szembeni körültekintő viselkedés fontosságára!Tovább >>>
Több milliárd forintos bevétel származik évente a külföldiek magyarországi vadásztatásából, az ágazat szempontjából is fontos, hogy bemutatkozik 31 magyar cég, köztük 10 állami erőgazdaság Európa legnagyobb vadászati és erdészeti kiállításán, amely kedden nyílt meg Dortmundban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon a helyszínről.Tovább >>>
Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy. Bátaszék Tolna megye délkeleti részén a Dunát kísérő ártér és a Mecsekhez kapcsolódó szőlővel beültetett dombvidék vonulata között helyezkedik, a Szeged-Bátaszék és a Szekszárd-Mohács főközlekedési utak kereszteződésében. A Mecsek keleti dombságához tartozik az a szőlőhegy, amely élőhelyet ad a 300 - 400 évesre becsült tölgynek.Tovább >>>