Keresési találatok erre a cimkére: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Romániában 10 évre betiltanák a rönkfa exportját

Törvénybe foglalná a rönkfa exportjának 10 évre szóló tilalmát Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A nagyobbik kormánypárt vezetője szerint az a cél, hogy a fát Romániában dolgozzák fel, és a kész áru kerüljön kivitelre. Ez ügyben Dragnea megtette a lépéseket, és benyújtott egy törvénytervezetet.Tovább >>>

Új magyar csúcs, Juhász győzelem, újra ifi versenyző a VB-n – STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokság 2018

Július 14-én, szombaton rendezték meg a STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságot, ahol a sportfavágás legjobbjai mérhették össze tudásukat hat versenyszámban. A nap végén nem meglepő módon ismét Juhász István állhatott fel a dobogó legfelső fokára, immáron hatodik alkalommal, mellette Bozsó Zoltán „Zoka” és Hamvasi Ferenc kapott helyet.Tovább >>>

Módosultak az erdeifaválaszték-szállítás szabályai és nyomtatványai

Magyarországon bármely területről kitermelt, ún. erdei faválasztékot csak szállítójeggyel lehet szállítani. Nemrég módosult a szállítás szabályait és az ahhoz szükséges nyomtatványokat leíró jogszabály. A Nébih honlapján elérhetőek mind a kereskedelmi célú, mind a saját használatra történő szállítás legújabb nyomtatványai.Tovább >>>

Erdész mentett ki egy fuldokló gyermeket a kárpátaljai folyóból

Eddig Kárpátalján összesen 18 személy fulladt vízbe idén, közülük kilenc lakos júliusban vesztette életét. A sürgősségi mentőszolgálat állandó figyelmeztetései ellenére nem minden polgár van tisztában azzal, milyen veszélyes a víz. Július 29-én növekedhetett volna a vízbe fulladt személyek tragikus statisztikája, ha nincsen egy éber erdész a közelben.Tovább >>>

Ne nyúlj hozzá, ne vidd haza az őzgidát és a szarvasborjút!

Május elejétől találkozhatunk a természetben a hazai csülkös vadfajok kicsinyeivel: az őzsuták, a gím- és dámszarvas tehenek a következő hetekben hozzák világra gidáikat illetve borjakat.Tovább >>>

Magánerdőben állami résztulajdon - Lehetetlen a társult erdőgazdálkodás megvalósítása?

Mi is az a társult erdőgazdálkodás? A társult erdőgazdálkodás törvényi kötelezettség közös tulajdonú erdőkre, amely szerint a teljes erdőt egy személy használatba kell adni. A közös tulajdon sajátossága, hogy minden tulajdonosnak minden fában, fűben és rögben a tulajdoni hányada szerinti arányos része van. Ez még akkor sem egyszerű, ha csak magánszemélyek a tulajdonosok, de a helyzet még kétségbe ejtőbb, ha a Magyar Állam is tulajdonostárs. Az állami tulajdonrész sokszor elenyésző (1-2%-os), örökléssel vagy életjáradékra történő felajánlás útján kerül/kerülhet az Állam tulajdonába.Tovább >>>

Közjóléti híradó – Felavatták a Prédikálószéki-kilátót, bakonyi túraajánló, megújul a Duna-Dráva Nemzeti Park… | Erdeiprogamok.hu

Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Prédikálószéki-kilátó átadásáról, a bakonyi Római-fürdő kirándulóhelyről, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kezdődő munkálatokról, egy különleges állathang-utánzó pályázatról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>

STAS - Hamisítatlan belga mozgópadlós pótkocsi a magyar erdőgazdálkodóknak

A STAS az európai prémium pótkocsigyártás élmezőnyébe tartozik, amely az apríték szállításához kiváló termékeket tud ajánlani. A belga cég magyarországi leányvállalata, a STAS Kft. 2014-ben jött létre, ezzel új lehetőségeket, és kedvezőbb feltételeket biztosítva a magyar ügyfelek – köztük az erdőgazdálkodók, fakitermelők számára. Az árak még versenyképesebbek, míg a minőség és a megbízhatóság a régi maradt. A belgiumi gyárról, a termékekről és azok hazai megítéléséről Stetner László, a STAS Kft. értékesítési vezetőjével beszélgettünk.Tovább >>>

A zöldombudsman törvényt kezdeményezett a fák védelmében

Szabó Marcel zöldombudsman Budapesten, kedden egy faültetési program keretében bejelentette: országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fatestvér néven meghirdetett országos faültetési és favédelmi program parlamenti elfogadása érdekében.Tovább >>>

Rönkfák borultak az útra Mátészalkán (+KÉPEK)

Tizenöt köbméter rönkfa borult az útra hétfő délelőtt Mátészalkán, az Alkotmány és a József Attila utak kereszteződésében, amikor egy magyar rendszámú tehergépkocsi pótkocsija felborult.Tovább >>>

Magyar kiállítók, állami erdőgazdaságok és rengeteg erdészeti gép Csehországban (+KÉPEK)

Április 3-án, vasárnap megnyitotta kapuit Csehország, és egyben Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb mezőgazdasági, valamint erdészeti és vadászati rendezvénye. A Techagro és a Silva Regina április 7-ig várja a látogatókat. Az Erdő-Mező Online és Magazin ott volt a helyszínen, melyről képgaléria segítségével számolunk be. Néhány napon belül videóval is jelentkezünk!Tovább >>>

Tölgyrönköt értékesít a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. tölgyrönköt értékesít nyilvános, többváltozatú árajánlatkérési eljárás során - közölte hivatalos honlapján az állami erdőgazdaság. A kocsányos és kocsánytalan tölgy rönköket a Sárvári Erdészeti Igazgatóság területén lehet megtekinteni február 8. 16 óráig.Tovább >>>

Tölgyrönköt értékesít a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Sárvári Erdészeti Igazgatóság területén tölgyrönköt (kocsányos és kocsánytalan) értékesít nyilvános, többváltozatú árajánlat-kérési eljárás keretén belül. A vételre ajánlott tölgyrönkök helyszíni megtekintése legkésőbb 2015. december 9. 10 óráig lehetséges munkanapokon 8 és 16 óra között, az adott kapcsolattartóval kötelezően előre egyeztetett időpontban. Az árajánlat benyújtásának határideje 2015. december 9. 13:00, az eredményt legkésőbb december 11-én, 14:00-ig hirdetik ki.Tovább >>>

Rittlinger Róbert a Mecsekerdő Zrt. legjobb fakitermelője

A téli munkák szakmai támogatására – több év kihagyás után - fadöntési tréninget szervezett a Mecsekerdő Zrt. az erdészeteinél fakitermelési munkát végző vállalkozók számára november 3-án a Zselicben. A szakmai fejlődést segítő versenyen végül Rittlinger Róbert (Pécsváradi Erdészet) lett a legjobb, míg második legeredményesebb a Bíbok Bertold – Bíró István (Sásdi Erdészet) páros, a harmadik pedig a Varga József – Buzás Mátyás páros (Szigetvári Erdészet).Tovább >>>

<< < 2. / 4. oldal > >>