Megtalálták a vadászleseket rongáló párt

A gyanú szerint heccből, közel 40 darab vadászlest, vadkamerát és egyéb berendezéseket rongáltak meg.
Megtalálták a vadászleseket rongáló párt
Ahogy azt korábban írtuk, a vadászoktól és vadásztársaságtól érkeztek sorra a bejelentések a rendőrségre 2020 novemberében. A Pilisi Parkerdő területén több tucat vadászlest megrongáltak, létrafokaikat, andráskeresztjeiket elfűrészelték, a leseket felborították. Akadt, hogy vadkameráik és egyéb, vadászatot segítő berendezéseiknek hűlt helyével találták szemben magukat, több mint ötmillió forintos kár érte a sértetteket. A budaörsi rendőrök minden eszközt bevetettek az elkövetők felkutatására, elfogására és elszámoltatására, egy ideig sikertelenül. Az áttörést a napokban a rendőrség honlapján közzétett felhívás hozta meg, amiben állampolgárok segítségét kérték az azonosításban. Már aznap sorra érkeztek az információk, minek nyomán 2021. január 7-én budapesti lakásukban elfogták a 45 éves férfit és 27 éves nő társát.

Állatbarátok, nem vadászbarátok

A magát állatbarátnak valló pár a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését egybehangzóan beismerték. A nő kihallgatásán elmondta, hogy cselekedeteire jó mókaként tekintett, a férfi úgy vallott, frusztrációját akarta kiélni, és bosszantásnak szánta tettét. A mókás és frusztrált párral szemben a Budaörsi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, szabadlábon védekeznek. A rendőrök vizsgálják, hogy az ügyben más bűncselekménnyel összefüggésbe hozható-e a páros. (magyarvadasz.hu)