Visszatér a tél a hét második felében

Hidegfront jön csütörtökön, péntek hajnalban helyenként újra lehet -10 fok - hívja fel a figyelmet az időkép.hu.
Visszatér a tél a hét második felében
Véget ér a januári kora tavasz, szerdán északnyugat felől erős hidegfront érkezik. A front vonulását sokfelé kíséri eső, zápor. Szerda estétől a Dunántúlon, majd csütörtök hajnalban a középső és helyenként a keleti tájakon is havas eső, átmeneti havazás válthatja az esőt, de inkább csak a Mecsekben és a Bakonyban alalulhat ki pár centis hótakaró. Csütörtökön elvonul a csapadék, többfelé erős, a Dunántúl északi felén helyenként viharos északnyugati széllel érkezik a hidegebb levegő, napközben már csak 4-8 fokra van kilátás. Északnyugat felől csökken, felszakadozik a felhőzet, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Péntek hajnalra mindenhol lecsendesedik a szél, a derült ég alatt -4 és -10 fok közé hűl le a levegő, sőt egy-két fagyzugos északi völgyben -11, -12 fok is lehet. Napközben országszerte szikrázóan napos időre készülhetünk, ennek ellenére csak -1 és +4 fok közé melegszik a levegő. Szombaton főként az ország keleti felére érkezhet vegyes halmazállapotú csapadék, ezúttal havazásra is van esély. (időkép.hu)