Csőre töltötte a fegyvert, majd az erdészre szegezte

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés és fegyveresen elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt egy orvvadásszal szemben, aki tetten érésekor az engedély nélkül tartott puskáját csőre töltötte, majd egy erdészre, valamint a társaságában lévő férfira szegezte, és azzal fenyegetett, hogy agyonlövi őket, ha nem engedik szabadon távozni - írja a hvg.
Csőre töltötte a fegyvert, majd az erdészre szegezte
A vádirat szerint a jánoshalmai férfi orvvadászat céljából egy 22-es kaliberű puskát szerzett. A távcsöves, hangtompítós puskával aztán tavaly szeptemberben egy vadászterületnek minősülő jánoshalmi erdő szélére ment. Ekkor szolgálati egyenruhában megjelent a kerületi vezető erdész, és tetten érte az orvvadászt. Az ügyészség keddi közlemény szerint a vezető erdész számonkérte a vádlotton az engedély nélküli vadászatot. Ekkor az orvvadász a nála lévő puskát egy hirtelen mozdulattal csőre töltötte, és rászegezte a vezető erdészre, valamint a társaságában lévő bérvadászra. Majd pedig azt mondta, hogy agyonlőlek benneteket, vagy mindenki megy a maga útján vissza". A két férfi a fenyegetés beváltásától tartva távozott a helyszínről. A kiskunhalasi rendőrök lefoglalták a működőképes és emberi élet kioltására alkalmas puskát, amelynek tartásához a vádlott nem rendelkezett engedéllyel – közölték. Az ügyészség az orvvadászt lőfegyverrel visszaélés és fegyveresen elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja. A szabadlábon lévő vádlott ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. kereg_fa_erdo (hvg.hu)