Csányi Sándor a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy felkérték a modellváltásban részt vevő egyetemek, így a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának és felügyelő bizottságának elnökét és tagjait.
Csányi Sándor a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke
A Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a kuratórium tagjai: Zambó Péter, az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója, Macsek Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgatója és Csóka Péter, a FAO Erdészeti Bizottságának elnöke. A Felügyelő Bizottságba Tóth Gábor, az Ipolyerdő gazdasági és termelési vezérigazgató-helyettese, Csóka György, a NAIK-Erdészeti Kutató Intézet tudományos tanácsadója és Szabó István, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgató-helyettese kapott megbízást. Csányi Sándor kinevezése kapcsán az alábbi nyilatkozatot adta a Kisalföld újságnak: "Megbízatásomat nemrég jelentették be, ezért korainak tartom a részletes nyilatkozattételt. Azt azonban fontos közölni, hogy a Soproni Egyetem az ország egyik legpatinánsabb egyeteme. Rendkívüli jelentőségű a korszerű erdőgazdálkodás, természetvédelem és vadgazdálkodás fejlesztése Magyarországon. A kutatótevékenység és az oktatás szorosabb kapcsolatát az is lehetővé teszi, hogy az Erdészeti Tudományos Intézet az egyetemhez kerül. Az elsődleges és másodlagos fafeldolgozás fejlesztése kiemelt cél, hiszen az erdőgazdálkodás során kitermelt fa jelentős része alacsony fafeldolgozottsági szinten kerül ki az országból. [caption id="attachment_62311" align="aligncenter" width="800"]MTI Fotó: Rosta Tibor MTI Fotó: Rosta Tibor[/caption] A közgazdaság-tudományi karon olyan felkészült diákok képzését tartjuk fontosnak, akik az alapvető makrogazdasági ismeretek, a vállalati gazdálkodás, a számviteli és pénzügyi ismeretek megszerzése mellett, elemzési képességgel is magas szinten rendelkeznek majd. Ezen kompetenciák segítségével a Soproni Egyetem diplomásai a vállalatok gazdasági területein azonnal hasznosítható tudásukkal helyezkednek el, ágazatoktól függetlenül. Úgy gondolom, hogy az óvodapedagógusi képzés területén az eddigi színvonalas munka folytatására van szükség. Az ősszel elkészül egy közép- és hosszú távú fejlesztési stratégia, ennek megszületését követően szívesen állunk rendelkezésükre egy bővebb nyilatkozatra." (uni-sopron.hu)