Erdészek és vadászok zarándokolnak októberben a Szent Hubertus búcsúra

Idén október 26-án rendezik meg az erdészek és vadászok zarándoklatát, a Szent Hubertus búcsút Mátraverebély-Szentkúton, amelynek fontos programjaként a II. Kelet-Cserháti Trófeaszemlét is megtartják. A Hubertus-misét Fejes Antal OFM, a rendház helyettes vezetője celebrálja.
Erdészek és vadászok zarándokolnak októberben a Szent Hubertus búcsúra
Ebben az évben folytatja útját a tavaly hagyományteremtő szándékkal megrendezett Kelet-Cserháti Trófeaszemle, amelynek idén is a Szent Hubertus ünnepség ad helyet Mátraverebély-Szentkúton, október 26-án. A trófeabemutató a szakavatott közönségnek reggel 9.00 órakor kezdődik. A résztvevők ekkor választják ki az év legszebb dám és gím bikáját, két kategóriában. Ebben az évben először szakmai konferenciát is rendeznek a „Dám szerepe a cserháti nagyvad-gazdálkodásban” címmel a térség vadgazdálkodását irányító szakemberei számára, amely rendezvény kapcsolódik az „Egy a természettel” 2021. évi Nemzetközi Vadászati és Természeti kiállítás előkészületeihez is. A Szent Hubertus mise 11.00 órától lesz, amelyet Fejes Antal testvér celebrál. Ez a szertatás a vadászat és az egyház közös hagyományait képviseli. A liturgia azt sugározza, hogy tiszteljük a Teremtőt és teremtményeit egyaránt, valamint fogadjuk el a természet rendjét. Szent Hubertusra – a vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentjére nagy tisztelettel tekintenek a mai napig. A mise során a szent életű püspök áldását kérik a vadászokra, a vadállományra, és a jelenlévő zarándokokra. matraverebely_szentkut A tavalyi évben a mise alatt egy dámbika terítéke díszítette a templomot, amellyel a rendezvény egyediségét, és hangulatát emelték. A szervezők idén is abban bíznak, hogy Szent Hubertus eléjük vezeti a vadat. A szentkúti szerzetesek a mise keretein belül is Isten igéjét hirdetik. Nem arra hívják fel a figyelmet, hogy a vadász letegye a fegyvert, vagy kolostorba vonuljon. Arra azonban igen, hogy az, aki a maga nemében bizonyos állatokkal szemben az élet ura, elgondolkozzék az élet értelmén, célján, tisztelettel és etikusan bánjon a vaddal. Ezért áldják meg az elejtett szarvast, a vadállományt, és a vadászokat is. A rendezvény vadászoknak és erdészeknek szól, de délutántól a szervezők szívesen fogadnak minden érdeklődőt. További információ: www.szentkut.hu