Lengyel tűzoltók segítenek a svédországi erdőtüzek megfékezésében

Mintegy 140 lengyel tűzoltó utazik Svédországba, hogy segítséget nyújtsanak svéd kollégáinak az skandináv ország középső részén tomboló erdőtüzek megfékezésében – közölte pénteken a lengyel miniszterelnöki hivatal.
Lengyel tűzoltók segítenek a svédországi erdőtüzek megfékezésében
A csapat tagjai szombaton, komppal indulnak a svédországi Malmö kikötővárosba, s 44 tűzoltó és mentőjárművet visznek magukkal. Malmöből szárazföldön utaznak tovább úti céljukba, a közép-svédországi Svegbe, ahol a tervek szerint két héten át segítenek majd a tüzek oltásában. A közlemény szerint Svédország az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusának keretében kért segítséget, erre válaszul küldik a lengyel támogatást. A mechanizmust 2001-ben hozták létre, hogy tagországok segítséget nyújtsanak egymásnak természeti katasztrófa esetén. E rendszerbe mind a 28 tagállam különleges mentőalakulatokat delegált, de részt vesz benne Izland, Montenegró, Norvégia, Szerbia, Észak-Macedónia és Törökország is. Negyvennél több erdőtűz sújtja Svédországot több mint 20 ezer hektáron, a tűzesetek eddig 600 millió svéd korona (18 milliárd 900 millió forint) „értékűre” becsült kárt okoztak – közölték csütörtökön hivatalos források. erdotuz__ A szomszédos Norvégia tíz helikopterrel, Olaszország két speciális repülőgéppel támogatja a lángok megfékezésére irányuló erőfeszítéseket. Korábbi értesülések szerint Franciaország két tűzoltó-repülőgépet ígért csütörtökre Svédországnak, miután Stockholm további segítséget kért az EU-tól. A lángok oltását nehezíti, hogy Svédországot rendkívüli hőség és szárazság sújtja. A Svéd Meteorológiai és Hidrológiai Intézet (SMHI) szerint az ország több részén soha nem látott mértékű szárazságról számoltak be május és július közepe között, és kevés jel utal arra, hogy a szárazságnak egyhamar vége lesz. (hirado.hu)