Nagy összegű támogatással ösztönöznék az erdőgazdálkodók együttműködését is

A Vidékfejlesztési program keretében újabb, mintegy 5,5 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség, a támogatásból 38 termelői csoport részesülhet.
Nagy összegű támogatással ösztönöznék az erdőgazdálkodók együttműködését is
A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint fontos kormányzati célkitűzés a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdálkodók együttműködésének ösztönzése, ami segíti piaci pozíciójuk erősítését, jövedelmi, versenyképességi helyzetük stabilitását. A Miniszterelnökség a 2014. január 1-je után alakult, elismert termelői csoportok létrehozásához és működtetéséhez kapcsolódó költségek részbeni átvállalására biztosít támogatást. Az értékesítés alapján számított átalányösszegű támogatásra a nyertes termelői csoport legfeljebb 5 éven keresztül jogosult. A maximálisan kapható összeg mintegy 31 millió forint évente. allami_erdogazdasag A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan "jóváhagyott" státuszba kerülnek, a támogatói okiratokat elektronikus úton fogják megkapni. A Miniszterelnökség a mostani döntéssel együtt ebben az évben csaknem 100 milliárd forint vidékfejlesztési kötelezettségvállalást tett, ami több mint 4000 kérelem támogatását jelenti. Az értékelések folyamatosan zajlanak, a megítélt támogatások összege és a nyertes projektek száma tovább nő a következő időszakban - közölte a Miniszterelnökség. (MTI)