"Közel áll hozzám a kürtszó" - Interjú Kolat Laurával, az ifjúsági vadászkürtös verseny győztesével

A FeHoVán immár ötödik alkalommal megrendezett ifjúsági vadászkürtös verseny idén 2 korcsoportban 15 résztvevővel zajlott. A gyermekek 14 éves korig, az ifjúsági kategóriába tartozók pedig 14 és 22 éves kor közötti életkorral indulhattak. A vadászati kultúra örvendetes továbbadásán és a közönség szórakoztatásán túl egy magas színvonalú és szoros versenyt láthattunk.
A versenyzők egy kötelező és egy szabadon választhatott elemmel mutathatták meg tudásukat, amit az 5 tagú zsűri értékelt 1-től 10 pontig. Így a maximális pontszám 100 pont volt. [caption id="attachment_51959" align="aligncenter" width="600"]A versenyzők Fotó: Éliás Tibor A versenyzők Fotó: Éliás Tibor[/caption] Kolat Laurával, az ifjúsági vadászkürtös verseny győztesével a díjátadót követően beszélgettünk. Erdő-Mező: Kérlek, mondj pár szót magadról! Kolat Laura: 16 éves gimnazista vagyok, egy kéttannyelvű német nemzetiségi gimnáziumba járok. Pécs mellől, Keszüről érkeztem. A vadászat nagyapám és édesapám révén már régóta jelen van a családunk életében. Erdő-Mező: Mióta kürtölsz, és kik segítettek az elején az „elindulásban”? Kolat Laura: Szeptemberben lesz 7 éve, hogy vadászkürtölök. Édesapám vadásztársának a lánya volt, aki rávett, hogy kezdjem el. Ő egy évvel fiatalabb nálam, és azóta is jó barátok vagyunk. A szakmai segítséget pedig a Baranya Vadászkürt Együttestől kaptam és kapom ma is, mint felvett tag. [caption id="attachment_51958" align="alignright" width="300"]A többszörös győztes. -  Fotó: Éliás Tibor A többszörös győztes. -
Fotó: Éliás Tibor[/caption] Erdő-Mező: Milyen versenyeken indultál már korábban? Kolat Laura: 2017 óta indulok egyénileg ifjúsági versenyeken, itt a FeHoVán sem először nyertem. Nemzetközi versenyeken pedig az Együttes tagjaként vettem részt, ahol rendre arany és ezüst minősítéseket kaptunk. Erdő-Mező: Ha már említetted a FeHoVát, hányadszor jöttél erre a rendezvényre? Kolat Laura: Már nem is számolom, azt hiszem az idei az 5. alkalom. Erdő-Mező: Milyen érzés volt a színpadon szerepelni, hogy érezted, milyen esélyekkel indulsz? Kolat Laura: Jó érzés volt versenyezni, szeretek szerepelni. Volt egy pici rontásom, de annyit tudtam, hogy utolsó biztos nem leszek. Erdő-Mező: Mely szignálokkal indultál? Kolat Laura: A kötelezőm a Terítéken a róka, a szabadon választottam pedig az Evéshez hívás volt. Erdő-Mező: Mi a véleményed a vadászati kultúráról? Kolat Laura: Nyilván fontosnak tartom. Ezen belül is közel áll hozzám a kürtszó, hiszen megadja a vadnak a tiszteletet, ráadásul a szólamok felcsendülése a vadásznak is megtiszteltetés egy eredményes vadászat után. [caption id="attachment_51957" align="aligncenter" width="600"]A zsűri - Fotó: Éliás Tibor A zsűri - Fotó: Éliás Tibor[/caption] Erdő-Mező: Mik a jövőbeli terveid? Pályaválasztás, vadászat? Kolat Laura: A továbbtanulás terén a fogorvosi pálya érdekel, amihez a pécsi egyetemre szeretnék felvételizni majd. De előtte, amint elérem a 18 éves kort, le szeretném tenni a vadászvizsgát. Gratulálunk az eredményedhez, és további sok sikert kívánunk!

A gyermek kategória dobogós eredményei:

1. Molnár Ádám (94 pont) 2. Papp András (92 pont) 3. Kéméndi Nándor (91 pont)

Az ifjúsági kategória dobogós eredményei:

1. Kolat Laura (98 pont) 2. Vígh László (92 pont) 3. Molnár Ferenc (91 pont)   (Éliás Tibor - Erdő-Mező Online)