Simsonnal az erdőtűz ellen – Új laktanyát kapott a Héhalom ÖTE

Február 3-án egy különleges létesítménnyel gazdagodtak a dél-nógrádi települések, ugyanis Böjte Csaba felszentelésével átadták a Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület új laktanyáját. Az egyesület, a környék önkormányzatai, valamint a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságának összefogása által létrejött őrs tizenkét környékbeli településen segíti a hivatásos tűzoltók munkáját.
Simsonnal az erdőtűz ellen – Új laktanyát kapott a Héhalom ÖTE

Csökkent a vonulási idő

Ahogy arról az Erdő-Mező egy korábbi cikkében is beszámolt, a hivatásos tűzoltók kiérkezése 25-30 percet vesz igénybe, ugyanis a legközelebbi fecskendők Bercelen és Pásztón találhatók. Ha azok viszont máshol dolgoznak, már csak Hatvanból érkezhet segítség. Az új szertár létrehozásával a vonulási idő 15 perc alá csökkenthető – tudtuk meg Balla Mihály országgyűlési képviselőtől. Hehalomote_csoportkep

Simsonnal a tűz ellen

Az új laktanya mellett – vagy inkább benne – Duhonyi László és Duhonyi Zsombor bemutatott egy Simson S51N-ből épített tűzoltósági motort is, amelyet megkülönböztető jelzéssel, szirénával illetve kék lámpával és egyéb szakfelszerelésekkel, tömlővel, sugárcsővel, üvegtörővel, kapocspárkulccsal láttak el. "Hivatalosan is megkapta a piros festést, valamint a Tűzoltóság, a 112 és a Héhalom ÖTE feliratokat is" – mondta az Erdő-Mezőnek Duhonyi Zsombor, a Héhalom ÖTE ifjúsági önkéntes tűzoltója. Talán nem véletlenül ez volt a nap leginkább csodált látványossága. Hehalom_simson

A család támogatása nélkül nem menne

Az önkéntes egyesület gondolata körülbelül két éve fogalmazódott meg, amikor a Karancs Speciális Mentőszolgálattal közösen elindultak ezen az úton. Először 78 tűzoltót képeztek ki, majd Bujákon még 24-en csatlakoztak törekvésükhöz. 2017. december 15-én az egyesület 1-es kategóriájú egyesületté vált, ami megalapozza, hogy a tervek szerint 2018 második felében teljes jogkörrel rendelkező szervezet legyen – mondta Bakos József, Héhalom polgármestere. IMG_0011 IMG_0032 Skuczi Nándor, Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke kiemelte, hogy az önkéntes tűzoltók mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segítik a helyieket, sokszor a családtól elvéve az időt. Mertek nagyot álmodni, az önkormányzatok összefogtak, és felépült a létesítmény. Elszántságukkal építették Nógrád megyét, a dél-nógrádi településeket, és hozzátesznek a mindennapi értékekhez. A két szerállásos építményben egy iroda, vizes blokk, konyha-étkező és egy négy férőhelyes pihenő helyiség is van, így a jövőbeli - remélhetőleg minél kevesebb - riasztást már komfortosabb környezetben várhatják az egyesület tagjai. IMG_9923 Hehalomote_konyha Elszántságuk és kitartásuk legyen példaértékű mindenki előtt. (Rákóczi Ágnes - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike