2025. október 24. péntek,
Salamon napja
Salamon napja
A miniszter az ünnep jelentőségével kapcsolatban azt mondta: ilyenkor visszatekintünk, egyfajta mérleget vonunk és a magyarság számára ez a mostani pillanat is ilyen. Létünk alapja a nemzeti függetlenség és a szabadság iránti vágy, az, hogy önként dönthessünk saját sorsunkról. Most is sorskérdésekről kell állást foglalnunk – hangsúlyozta. Véleménye szerint a magyarság nem tud fönnmaradni, csak akkor, ha szilárd állami keretek között él, ha saját nemzeti állami kereteit tudja építeni és egy olyan közösséget tud összefogni, amely több országban szétszórva él, de azonos értékrend mentén gondolkodik, éli mindennapjait és ünnepli jeles évfordulóit.
Az ünnepi megemlékezést követően a Fazekas Sándor miniszteri kitüntetéseket és elismerő okleveleket adott át, többek között erdész szakembereknek is.
Szörényi Miklós, a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott szakellenőre kitüntetésben részesült a mecseki erdők szolgálatában végzett kimagasló erdészeti munkájáért, vezetői tevékenységéért, életútja elismeréseként.
Balsay Endre, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott erdészetigazgatója, aki kitüntetésben részesült több évtizedes Dél-Hanságban végzett vezetői tevékenységéért, közéleti szerepvállalásáért, társadalmi szervezetekben kifejtett munkájáért, helytörténeti kutatásaiért, erdészettörténeti kordokumentumok megírásáért.
Bende György, az Északerdő Zrt. Bánhorváti Erdészeti Igazgatóság nyugalmazott kerületvezető erdésze, aki kitüntetésben részesült négy évtizede az erdőgazdálkodásban végzett kiváló munkájáért.
Varga Tibor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott erdésze, aki kitüntetésben részesült hat évtizede a Bátaszéki Erdészet dombvidéki, mórágyi kerületében az országos fenyvesítési programban, az erdősítések természetes úton történő felújításában végzett kiváló tevékenységéért, közjóléti munkájáért.
Kovács András Sándor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott műszaki előadója, aki kitüntetésben részesült segéd-üzemági tevékenységéért, a szakmai feladatellátás gördülékeny, zökkenőmentes biztosításáért, munkakörének magas színvonalú ellátásáért.
Takács Sándor Péter, a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott fahasználati ágazatvezetője, kitüntetésben részesült a baranyai állami erdők tartamos és felelős használatában, erdőtervezésben, erdőgazdálkodásban végzett kiváló tevékenységéért, vezetői munkájáért. A kitüntetését később veszi át.
Várady János, a Duna-Dráva Nemzeti Park nyugalmazott erdészeti referense, kitüntetésben részesül az állami erdő- és vadgazdálkodásban, a természetvédelmi erdőkezelésekben végzett kimagasló munkájáért,
Vicsek János, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott erdésze, aki kitüntetésben részesült évtizedeken át az erdő- és vadállomány védelmében, kármegelőzésben és kárfelszámolásban végzett kimagasló tevékenységéért.
Galbavi József, a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészet kerületvezető vadásza, aki kitüntetésben részesült a Nyugat-Cserhátban élő egyetlen rétisas pár biztonságos és eredményes költése, a fokozottan védett ragadozó madárfaj állománygyarapodása érdekében nyújtott példaértékű tevékenységéért, Magyarország természeti értékeinek megóvásáért.
Hefler László, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. szakmai kontrollerje, aki kitüntetésben részesült három és fél évtizede a Fejér megyei erdők gondozása, gyarapítása érdekében kifejtett tevékenységéért, az erdő és vadgazdálkodási feladatok magas színvonalon végzett ellenőrzési munkájáért.
Lázár Miklós Tamás, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság gépüzemeltetési és gyepgazdálkodási csoportvezetője, kitüntetésben részesül a védett területek ökológiai egyensúlyát fenntartó kiváló tevékenységéért, a gépüzem újraszervezésében, új gépjavító műhely kialakításában végzett munkájáért,
Lengyel István, a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztály gépjárművezetője, kitüntetésben részesül a madárinfluenza járvány elleni védekezésben nyújtott áldozatos munkájáért,
Molnár Erika Csilla, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága műszaki ügyintézője, aki kitüntetésben részesült az erdészeti monitoring és erdőkár nyilvántartási rendszer működtetése és a hozzá kapcsolódó kiadványok megjelentetése területén kifejtett magas szintű tevékenységéért, a nemzetközi projektek sikeres lebonyolításában való közreműködéséért.
Pintér Csabáné, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. számviteli csoportvezetője, aki kitüntetésben részesült négy évtizede kiválóan végzett számviteli tevékenységért, vezetői munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából.
Szamonek Zoltán, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. erdőművelési ágazatvezetője, aki kitüntetésben részesült a Barcsi Erdészetben a folyamatos erdőborítás biztosításában, az erdei fenyő állományok természetes felújításában, a fenyőtörések felszámolásában végzett kiváló tevékenységéért.
Az Erdő-Mező ezúton is gratulál a kitüntetett erdész kollégáknak!
(kormany.hu)