Székelyföld - Szükség lenne egy közbirtokossági törvényre

A közbirtokosságokról, történetükről, működési formájukról, a közösségekben betöltött szerepükről beszélt pénteken Tamás László, a Közbirtokossági Unió elnöke a III. Székely Kongresszus csíkszeredai helyszínén a Székelyföldi közbirtokosság mint közösségi tér című előadásában.
Székelyföld - Szükség lenne egy közbirtokossági törvényre
A Székelyhon.ro a rendezvényen megtudta, hogy Székelyföldön 235 közbirtokosságot tartanak nyilván, legtöbbet, 127-et Hargita megyében, 104-et Kovászna megyében, és mindössze négyet Maros megyében. Ugyanakkor elhangzott az is, hogy Székelyföldön több mint 320 ezer hektár erdő magánbirtok, az erdős területek 70 százaléka magánkézben, azaz többsége közbirtokosságok kezében van közösségi vagyonként. Előnye a közösségi vagyonnak a magánvagyonhoz képest az, hogy közösségi döntés szükséges kezeléséhez, ráadásul védett, vagyis elidegeníthetetlen, ami nagyon fontos – emelte ki az előadó. Tamás László szerint azonban nincs megfelelő jogi környezet a közbirtokossági formák működéséhez, ezért szükségesnek tartja egy közbirtokossági törvény létrehozását. Ugyanis, mint magyarázta, azért nem egyszerű a közbirtokosságok helyzete, mert kettős arcuk van: egyrészt úgymond egyesületek, közösségi célokkal, másrészt kereskedelmi tevékenységet folytatnak, profitorientáltak. (szekelyhon.ro) erdomezolike