Megjelent a termelői csoportok létrehozását támogató vidékfejlesztési pályázat

A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket.
Megjelent a termelői csoportok létrehozását támogató vidékfejlesztési pályázat
A támogatást a vonatkozó 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet alapján elismeréssel rendelkező termelői csoportok a működési feltételeik kialakításához és az elismerés során elfogadott üzleti tervük megvalósításához használhatják fel. A pályázat keretében maximum 100 000 eurónak megfelelő forintösszegű támogatás kapható évente, 5 éven keresztül. A pontos támogatás mértéke a csoport éves értékesített termelése alapján kerül meghatározásra. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2017. június 9-ig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra. A„Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívás részleteiről IDE kattintva tájékozódhatnak >>> (Miniszterelnökség) erdomezolike