Fűrészáruval csalt el 800 millió forint áfát a testvérpár

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy Szabolcs megyei testvérpár ügyében, akik cégcsoportot működtetve, fenyő fűrészáru kereskedelmével csaknem 800 millió forint áfát csaltak el.
Fűrészáruval csalt el 800 millió forint áfát a testvérpár
A testvérpár Lengyelországból, Szlovákiából és Romániából nettó áron szerzett be faárut, amelyet Magyarországon elsősorban tüzépeseknek, kis- és nagykereskedőknek értékesítettek. Az árut több magyar cégen átszámlázták, hogy úgy tűnjön, mintha itthon szerezték volna be. Az áfát így megspórolták, sőt, az értékesítés után sem fizettek. A csaláshoz fiktív számlákat használtak, vezetett könyvelésük nem volt. Mintegy 800 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek. Miután egy-egy általuk irányított cégnek tetemes adótartozása halmozódott fel, a bíróság felszámolta, de előfordult, hogy fiktíven átruházták valakire. Az ügyben kihallgatott két gyanúsítottnak üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint közokirat-hamisítás miatt kell felelniük. A pénzügyi nyomozók a harmincezer oldalas nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek. (NAV) erdomezolike