Gyérítik a kormoránállományt a Közép-Tisza mentén

Február végéig vadásznak a kormoránokra a Közép-Tisza mentén, a kiskörei erőműtől lefelé tartó Tisza-szakaszon. A madárcsapat a halak pusztításával százmilliós kárt okoz évente országosan.
Gyérítik a kormoránállományt a Közép-Tisza mentén
Donkó Péter, a szolnoki székhelyű Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének szövetségi titkára elmondta, eddig 34 kormoránt lőttek ki az idén, 300 példány kilövésére kaptak engedélyt. A gyérítést a vadászati törvény előírásainak betartásával, a helyi vadásztársaság hozzájárulásával végzik. A nagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo), vagy más néven kormoránok gyérítésére azért van szükség, mert a madarak fészkelő helyük növényzetében és a halállományban nagy kárt okoznak. Ürülékük kipusztítja a fészkelő fáikat, ezen kívül ilyenkor csapatokba verődve, akár tíz méter mélyre is lemerülve kutatnak a vermelő helyeken csoportosuló halak után. tisza_tavi_okocentrum_11 Donkó Péter elmondta: egy-egy kormorán akár napi 3-4 kilogramm halat is elfogyaszt, de ennek többszörösén ejthet akár halálos sebeket. A Tiszán becslések szerint több tízmilliós, országosan pedig százmilliókra rúgó veszteséget okozhatnak a kormoránok. A vadászat kezdetén még napi 300-400 madár volt a területen, ma már napi 35-40-nél többet nem látni. A Tisza folyó Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán levő nyolc éjszakázó helyből négyet használtak a madarak az elmúlt időszakban,ez is jelzi, hogy számuk csökkent. A gyérítési tevékenységet fokozatosan bővítik a Tisza teljes szakaszára. (MTI; Fotó: Gribek Dániel - Erdeiprogramok.hu) erdomezolike