Jubileumi vadásznap Szécsényben (+KÉPEK)

Hubertus misével kezdődött a 2016-os Nógrád megyei vadásznap a szécsényi római katolikus plébániatemplomban szeptember 10-én: ez évben már a jubileumi, 25. vadásznapot rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezete (OMVK NMTSZ). Tavaly ugyanitt, a szécsényi Várkertben találkoztak a nógrádi Nimródok, akkor az országos vadásznap részeként. A helyszín kiváló, Szécsény a vadásznapok története során – 1994 és 2015 után, – ez évben harmadszor adott otthont a rendezvénynek.
Jubileumi vadásznap Szécsényben (+KÉPEK)
  A megnyitón először Stayer László, Szécsény polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd vérebvezetők kíséretében ravatalára hozták a gímbikát. A teríték megáldása után Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. [caption id="attachment_40359" align="aligncenter" width="600"]Balla Mihály köszöntője Balla Mihály köszöntője[/caption] Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke azzal kezdte beszédét: Szécsény a törvényhozás tekintetében vonul be a magyar vadászati jog történetébe is, hiszen az előző évi országos vadásznapon dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes itt jelentette be az akkor még csak készülő fontosabb változásokat, amelyeket az Országgyűlés azóta el is fogadott. Most újabb törvényi módosítás készül, a vadászkamarai törvény tervezete nem csak a hivatásos, hanem a sportvadászok számára is kötelezővé teszi a kamarai tagságot. Ez azt a célt is szolgálja, hogy a vadásztársadalom kiszűrhesse tagjai közül azokat, akik nem valók oda. [caption id="attachment_40360" align="aligncenter" width="601"]Dr. Jámbor László megnyitó beszéde Dr. Jámbor László megnyitó beszéde[/caption] Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár megnyitóbeszédét azzal kezdte: Heves megyében él, de Nógrádban vadászik. Az itteniek befogadták őt, így hazajön a megyébe. Szólt ezután a fenntartható fejlődésről és annak főbb alapelveiről. Hangsúlyozta, hogy a vadászat és a vadgazdálkodás már évezredek óta a fenntarthatóságot követi, és alapul szolgál az ezzel kapcsolatos, mai elképzeléseknek is. [caption id="attachment_40361" align="aligncenter" width="601"]Szabó Zsolt megnyitója Szabó Zsolt megnyitója[/caption] A megnyitót a kitüntetések és díjak átadása követte. A Magyar Vadászatért Érdemérmet Tóth Zoltán, a Kerekbérc Vadásztársaság elnöke vehette át. A Nimród Vadászérmet kapta Fekete Zoltán, az OMVK vezetőségi tagja és Kuris László fegyverműves, volt vadászmester kapta. A Hubertus-kereszt gyémánt fokozatát Kovács István (Háromcser Vadásztársaság), Demeter Zsolt (Ménes-patak Földtulajdonosi Közösség) és Takács István (Lókösvölgye Vadásztársaság) vehette át. A Hubertus-kereszt arany fokozatában részesült Princz Tibor (Szánas Vadásztársaság) és Zomborka Imre (Lókösvölgye Vadásztársaság). [caption id="attachment_40362" align="aligncenter" width="599"]Tóth Zoltán átveszi elismerését Tóth Zoltán átveszi elismerését[/caption] Az elismerések átadását a hagyományoknak megfelelően az ez évben vizsgázott új vadászok fogadalomtétele és avatása követte. Az „újoncokat” Györösi István, az OMVK NMTSZ sportvadász alelnöke, vállukat tőrrel érintve fogadta a Nimródok sorába. Szécsényben adták át a megyei vadászkamara által meghirdetett koronglövész verseny díjait is: a harmadik helyet Juhász Gábor, a másodikat Ferencz Gábor szerezte meg. A versenyt Dikasz Tamás, az OMVK NMTSZ titkára nyerte meg. A balassagyarmati Dámvad Vadászbolt első helyezettnek járó díját, egy sörétes vadászfegyvert, azonnal fel is ajánlotta az Utánkeresők Baráti Körének, hogy ezzel is segítse munkájukat. [caption id="attachment_40363" align="aligncenter" width="600"]Dikasz Tamás díját az utánkeresőknek adta át Dikasz Tamás díját az utánkeresőknek adta át[/caption] Ugyancsak a vadásznapon hirdették ki a hivatásos vadászok versenyének Nógrád megyei eredményeit is. A harmadik helyet Kerekes István és Monoki Csaba szerezte meg holtversenyben. A második Kasza Viktor lett, míg a dobogó legfelső fokára Ferencz Gábor állhatott. Ő képviselte Nógrád megyét a Bakonyerdő Zrt. területén megrendezett országos megmérettetésen, ahol szép helytállással a középmezőnyben végezett. Számos kísérő rendezvény is volt a megyei vadásznap mellett: a közönség láthatta Valaczkai Erzsébet festő- és grafikusművész kiállítását a kastélymúzeum impozáns falai között. Ugyanitt, a Kubinyi Ferenc Múzeumban tekinthették meg az érdeklődők – Szabó László, az OMVK NMTSZ elnökének kezdeményezésére – összegyűjtött, nagy részt örökségből származó trófeákat. Az elhunyt vadásztársak – dr. Berta János, Balatoni Miklós, Varga Péter – trófeagyűjteményei mellett több élő személy is hosszú távra kölcsönözte az intézménynek kollekcióját, vagy annak egy részét. [caption id="attachment_40358" align="aligncenter" width="600"]A Nógrád Megyei Vadászkamara Kürtegyüttes A Nógrád Megyei Vadászkamara Kürtegyüttes[/caption] Ugyancsak a kastélyban láthatták az érdeklődők Somoskői Emese porcelánfestő alkotásait, illetve Csengődi Ottó kisplasztikáit, amelyeket a természetben található anyagokból – elsősorban fagombákból, gyökerekből, ágakból – készít, a lehető legkisebb átalakítással. Ez évben a szervezők – rendhagyó módon – a Várkertben rendeztek szabadtéri fotókiállítást. A tó partján Vincze Adrienn természetfotós nagymacskákról készített sorozatát láthatták az érdeklődők. [caption id="attachment_40364" align="aligncenter" width="599"]Vincze Adrienn fotókiállítása Vincze Adrienn fotókiállítása[/caption] Előbbiek mellett számtalan kísérőrendezvény szórakoztatta a nagyérdemű közönséget: az érdeklődők láthattak solymász-, íjász- és vadászkutyás bemutatót, az Utánkeresők Baráti Körének két tagja, Hegedűs Sándor és Szloboda István a sebzett vad kutyás utánkereséséről adott tájékoztatást a zömmel laikus közönségnek. Bemutatták nem csak az erre a célra legalkalmasabb kutyafajtákat – a helyszínen hannoveri véreb és alpesi tacskókopó volt jelen közülük –, hanem a szükséges felszereléseket, beleértve az erre a célra legalkalmasabb, külön erre a célra gyártott fegyvereket is. A színpadi programok sorában számos fellépőnek, a helyiek mellett sztárvendégeknek is tapsolhatott a közönség. Előbbiek mellett vásározók, kézművesek, – szigorúan csak olyanok, akik termékei valamilyen módon illeszkedtek a vadászathoz, természetjáráshoz – kínálták portékáikat. A Nógrád megyei vadásznappal együtt rendezte meg Szécsény önkormányzata az első Fejedelmi Lakoma Fesztivált, emlékezve az 1705 szeptember 12. és október 2. között megtartott országgyűlésre, amelyen a „karok és rendek” vezérlő fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet, illetve meghoztak egy sor, a kuruc szabadságharc szempontjából fontos döntést. Ezen alkalomból a Nógrád megyei vadásztársaságok egy része is sátrat állított a helyszínen – ugyanitt tartották 311 éve az országgyűlést – és főztek is tagjaik, vendégeik, vagy éppen a főzőverseny zsűrije számára. [caption id="attachment_40365" align="aligncenter" width="599"]A Palóc Grillszövetség sátra A Palóc Grillszövetség sátra[/caption] A főzőversenyt a legnépszerűbb, pörkölt kategóriában a PC-Mérnökiroda Kft. nyerte, a második helyet a Szlovák Vadászszövetség, a harmadikat Szécsény önkormányzata szerezte meg. Az egyéb kategóriában a Szánas Vadásztársaság állhatott a dobogó legfelső fokára, a második helyezett II. Rákóczi Ferenc Horgászegyesület és a harmadik Ménes-patak Földtulajdonosi Közösség előtt. A Szabadtűzi Lovagrend különdíjat ajánlott fel a legnépiesebb, hagyományőrző fogásnak. Ezt a káposztás-rókagombás csülök, a Szécsényi Pálinkafőzők Baráti Köre nevű csapat főztje kapta meg végül. A zsűri a „Legszebb vadászporta” nevű díjat is átadta, ezt a Diana Vadászhögy Klub kapta meg, szépen feldíszített sátráért. (A-Faragó Zoltán – A szerző fotói - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike