Aki keres, az talál: fejlődik a faipar, keresik a Sopronban végzett mérnököket

Az elmúlt harminc év legjelentősebb faipari állásbörzéjeként értékelte Dr. Alpár Tibor dékán a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karon a Magyar Bútor és Faipari Szövetség, az Országos Asztalos és Faipari Szövetség, a FAGOSZ, és a PANFA Akkreditált Innovációs Klaszter támogatásával május 5-én tartott rendezvényt, ahol több mint száz állásajánlat várta a hallgatókat. Az állásbörze érdekessége, hogy kifejezetten a vállalatoknál felmerülő szakemberigény generálta a szervezést: sok mérnökre van szükség, a piac azonnali ajánlatokkal csábítja a pályakezdőket.
Aki keres, az talál: fejlődik a faipar, keresik a Sopronban végzett mérnököket
Szerte az országból 26 cég jelentkezett az állásbörzére: a Dunántúl megyéin kívül Budapestről és Szolnokról is érkeztek a faipart képviselő kiállítók, összesen több mint száz nyitott pozícióval. Többek között a mérnöki, projektmenedzseri, kereskedelmi és marketing területek állásaival érkeztek a cégek; a kis- és közepes vállalatoktól a nagyvállalatokon keresztül egészen a multinacionális cégekig találtunk kiállítói standokat. - Százharminc hallgatónk részvételével zajlott az állásbörze, akik a vállalati bemutatkozó előadások után érdeklődve, nyitottan fordultak a vállalatok képviselői felé – mondta Pakainé Dr. Kováts Judit tanszékvezető egyetemi docens, a rendezvény főszervezője. – Már a szervezésnél kiderült, hogy óriási érdeklődés fogja övezni az idei állásbörzét a vállalatok, vállalkozások részéről is, ami arra utal, hogy a szakmának szüksége van olyan mérnökökre, akiket a Karunk képez. faipari_allasborze_2 Biztos állás a végzetteknek Az érdeklődés nem véletlen: az iparág a néhány évvel ezelőtti megtorpanás után fellendülőben van, a faipari klaszterbe tömörült cégek, vállalatok figyelemmel kísérik a Simonyi Károly Kar képzéseit, igényt tartanak a hallgatókra. A Kar és az ipari szereplők korábban is szoros kapcsolatot ápoltak: a ma futó és frissen indított képzéseket a munkaerőpiac szereplőivel együttműködve a valós igényekhez igazították, a bázisiskolai rendszer kialakításával pedig már a szakoktatástól egészen a kamarai jogosultságot biztosító posztgraduális képzésekig teljes vertikumban folyik a jövő mérnökeinek képzése Sopronban. Mindez azt jelenti, hogy a Karon frissen végzett faipari mérnököket, mechatronikai mérnököket, informatikusokat, belső építészeket, grafikusokat és ipari termék és formatervező mérnököket biztos állás várja a piacon. faipari_allasborze_1   Dr. Alpár Tibor az ipar helyzetét értékelve elmondta: - Becsléseink szerint évente legalább kétszerannyi hallgatót tudna felvenni a piac a Simonyi Karról, mint ahányan végeznek. Az ágazat fellendült, a megszaporodó feladatokhoz komplex tudással rendelkező szakembereket keresnek a vállalatok. A piaci előnyünk pont ebben rejlik: a tervezéstől a kivitelezésen keresztül a gyártástechnológiáig és a folyamatmérnöki feladatokig komplex oktatási rendszerben gondolkozunk, bevonjuk a hallgatókat a műhelymunkákba és projektekbe. A tapasztalataink alapján végzettjeink gond nélkül el tudnak helyezkedni bármely hazai vagy nemzetközi vállalatnál. Hosszú távra terveznek a cégek Az állásbörze nem csak az álláskeresőknek jelent előnyt. –Egy ilyen rendezvény kitűnő lehetőséget nyújt a brandépítésre, hiszen amellett, hogy személyesen is találkozunk az álláskeresőkkel, mi is bemutathatjuk a cég felépítését, tevékenységét, filozófiáját az érdeklődőknek – mondta Kovács Tamás, a szombathelyi Falco Zrt. marketing menedzsere. A vállalat többek között faipari beszerzéssel, gépészettel, értékesítéssel, minőségbiztosítással kapcsolatos pozíciókba fogadja a jelentkezőket, de bármely munkakörről legyen szó, a komplex tudást rendkívüli értéknek tekintik. –A megfelelő tudás mellett az aktív, kezdeményező, motivált fiatalokat keressük, akik hosszú távú perspektívában gondolkoznak – ezt a hozzáállást pedig számos motivációs eszközzel viszonozzuk.” – folytatta Gazdóf Laura személyzeti vezető. faipari_allasborze_3 Hasonlóan nyilatkozott Fleck Adrienn, a GYSEV CARGO Zrt. marketingvezetője. –A cég alapértékei közé tartozik a jövőorientáció, a siker- és tudásközpontúság, ennek megfelelően nyitott, kreatív, rendszerben és folyamatokban gondolkodni tudó munkavállalókat keresünk. A Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Karával is régóta kitűnő a kapcsolatunk, örömmel fogadjuk a jelentkező mérnököket, informatikusokat, grafikusokat akár a gyakornoki, akár a pályakezdő területekre. Alapvető célunk az, hogy megtaláljuk a közös nevezőt, ami mind a munkavállalónak, mind nekünk kölcsönös elégedettséget jelent hosszú távon. (Nyugat-magyarországi Egyetem) erdomezolike