YPEF 2016 - Sikeresen lezajlott a Fiatalok Európa Erdeiben nemzetközi tanulmányi verseny első fordulója

Magyarországon a magyar diákok 2010 óta vesznek részt a "Young People in European Forests" (YPEF) nemzetközi tanulmányi versenyben, amely az európai erdőkről, erdőgazdálkodásról, és Európa erdeinek természeti értékeiről szól.
YPEF 2016 - Sikeresen lezajlott a Fiatalok Európa Erdeiben nemzetközi tanulmányi verseny első fordulója
A kezdeményezés legfontosabb célja az erdők szerepéről, az erdő és a társadalom kapcsolatáról, valamint az erdészetről szóló hatékony ismeretterjesztés a tanuló ifjúság számára. A verseny nemzeti és nemzetközi fordulókból áll, idén hatodik alkalommal rendezik meg. Az YPEF 2016 verseny első fordulójában 28 iskola, 57 csapata vett részt, és a megmérettetés szoros eredménnyel zárult. A nemzeti döntőbe jutott 10 csapat átlagos eredménye magasabb, mint 77%. A tanulmányi verseny a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Az első tíz helyen végzett csapat:Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium: Béli Csongor, Kulcsár Olivér, Győrig Előd • Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium: Kovács Gabriella, van den Hövel Lara, Horváth Sára • Baár-Madas Református Gimnázium: Kovács Boglárka, Pettersson Dalma Lisa, Tamás Panna • Baár-Madas Református Gimnázium: Balsai Lili, Boldizsár Imre, Uri Benjámin • FERENCES GIMNÁZIUM: Szarkowicz Kinga, Márton Sarolta, Matányi Marianna • Comenius Iskola: Pongrácz Flóra Adél, Szolnoki Anna, Váradi Eszter Anna • Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium: Takács László, Buga Gergő, Gaál Norton • Baár-Madas Református Gimnázium: Farkas Edina, Hamilton Phyllida, Török Tímea • Pécsi Apáczai Csere János Ált. Isk., Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Műv. Isk. Gimnáziuma: Filipovics Alex, Elter Norbert, Szabó Szintia • Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium: Farkas Vivien, Sárosi Norberta, Vincze Virág A nemzeti döntő május 21-én lesz az Erdészeti Információs Központban. Az ott legjobban teljesítő csapat képviseli hazánkat a szeptemberi lettországi döntőben. Az YPEF Nemzeti Versenybizottság ezúton is köszöni a felkészítő tanárok munkáját, a diákoknak a versenyben való részvételt. Bízunk benne, hogy a verseny hozzájárult az erdőkkel, erdészettel kapcsolatos tudás elmélyítéséhez. (Forrás: Országos Erdészeti Egyesület) erdomezolike